Na, kinek rötyögte az első igazi hangos döcögősen kuncogós "röhögését" a kisasszony? Naná, hogy Atinak. Nem értékeli anyjának azon törekvését, hogy teljesen kifordulva magából, mindenféle artikulált s -tlan hangokat adjon ki magából, háááátha elröhinti magát a lányzó :) Na, de jól is van ez így....

Tegnap már a második este volt, hogy Luca a saját kádja után röpke látogatást tesz a nagy medencében is :)) Élvezik, kérem , élvezik :) Én is, amíg fel nem kell állni...

Éjszakáink talán... de pszt... fog még nincs. Most az jutott eszembe, hogy tök sokszor elfelejtem a vigantolt adni /pfujszaranya/ remélem nem gáz, majd igyekszem becsszó! Most kiraktam feltűnő helyre..

Egyre többet hőbörög a kisasszony, amúgy oroszlánosan... jól összejöttünk így hatan :DD

Tegnap megint elsőztem. Varrtam egy hajpántot a kiscsajszinak, szerintem tök jó lett, büszke is voltam magamra.

Túl vagyok egy kisebb depis hisztin.. nem is tudom, hogy hol kezdjem... egyébként a szánalmasan vicces kategória ez már....vannak ezek a meleg étkeztetési utalványok, meg minden. Most nem jövök azzal,hogy tavaly még Ateszék kapták az üdülési csekket, a tanévkezdésit, meg a kajajegyet, mondván ez a fizetésemelésük.. Na, idén már csak egy adható, ezek közül lehetett választani. Mi a kajajegyet választottuk, mondván jó jó az üdülési csekk, de itthon nyaralni lényegesen drágább, mint mondjuk a horvát tengerparton ahova készülünk jövő nyáron, s így a kajajegynek megfelelő összeget mindig eltesszük, s kész a nyaralási alap. Ja. Amíg az apeh nem mutatott fityiszt. Hogy ezt nektek csórikáim.. menjetek étterembe, oszt egyetek. Nadrágból kilógó hátsóféllel... Na, úgyhogy ezt megszívtuk. Mindegy. Atesz elhívja Gordont kajálni, mert én nem szeretek étterembe járni, s különben is, a másik Gordon, a konyhás elég riasztó képet mutatott az éttermek állapotáról, úgyhogy én aztán biztos nem eszek ott. Aztán meg ennyi gyerekkel nem asztalt, hanem termet kéne foglalni... meg Lucát hova tegyem? Ha magamra kötöm leeszem, ha a hátamra, akkor a mellem lóg a kajába, ha hordozóba abból már megszökik, vagy üvölt. Szóval Gordon, vendégünk vagy egy ebédre. Egs.

Ja, hogy a depi.. na ezek után /lásd előbbiek/ kicsit azért megzuhantam, meg erre rájött egy csakagyerekekcsakafőzés én pedig, mármint Én, meg sehol... mert olyan jó lenne megint festeni, rajzolni... /csak olyan drága/, meg újra megtanulni kötni /még drágább/ vagy horgolni /dettó/.. na, még jobban sajnáltam magam.. én szegény.... gyerekek is olyan dinkák mostanában.. mást nem hallani, mint azt, hogy: Anya!! vagy Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!  vagy: Anyanyaaaaaaaaaa!!!! kész diliház. Szerencse, hogy Luca még nem tud beszélni...Kellene egy hobbi, ami feltölt, kipucolja a fejem, s nem kerül semmibe. Aztán jött egy abszurd ötlet. Futás. Lábam és cipőm van /igaz, nem kimondottan futócipő, de kit érdekel/ mi kell még? Semmi. Így aztán tegnap én kísértem Vicát barátnőzni, szépen futottam, Ő meg velem. Viccesen nézhettünk ki :D

Párbeszéd:

- én nem szeretek futni - mondja Vica.

- én sem, válaszoltam. - Akkor miért futsz? Kérdi. - Mert kell valami, ami feltölt, különben megbolondulok tőletek :DDDD

- Jaj de kedves vagy Anya - replikázott a csaj.

- Ugye? 

több konklúziót is levontam a mostani, első futásom alkalmával. /ami maratoni táv és idő volt, kábé 40 perc s 3km. / Namármost:

1. mégsem nullberuházásos hobbi a futás, mert keresztpántos sport melltartó igenis szükséges hozzá /mindig lecsúszik a pánt/
2. nem fogok fázni, ha csak egy sima melegítőbe megyek /filóztam leggins felvételén a melegítő alá, de jobban jártam, h nem vettem fel/
3. tényleg nem foglalkozik az ember futás közben azzal, h nézi e valaki
4. nekem is van orrszőrzetem
5. meg van a rekeszizmom is
6. hülye makacs fehérnép vagyok

Viszont olyan szépen kipucolta a depit a fejemből, mintha soha sem lett volna.Jól esett nagyon.. igaz, hogy utána alig bírtam magam felvinni a harmadikra...

33 és fél éves koromig meg voltam győződve arról, h utálok futni. Valszeg az iskolai cooper tesztek áldásos mellékhatása volt ez. Ha szóba került, hogy esetleg futhatnék, jókat derültem a felvetés abszurditásán. Aztán most meg itt van,számomra is teljesen meglepően, komolyan tetszett az, hogy futok...és félelmetesen jól esett. Szóval tényleg lehet karón varjú. S ismét bebizonyosodott, hogy "soha se mondd, hogy soha!" és tényleg.

- Anya.. beszélhetnénk négyszemközt?

- persze... valami baj van?

- ááá, nincs... de.... megint van egy fiú, akinek tetszem!

- ...        ....           ahha..... éés, ki az?

A napokban ilyen és hasonló beszélgetések zajlanak nálunk. Annak idején, amikor még 7 kilós volt és tiszta hurka, és lila babakádban fürdettem, s hűszolgálós dzsonzonszéktól vártam az átaludt éjszakákat, elképzelni sem tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat. Vagy ha igen, akkor biztosan ki fogok akadni és minimum egy országos botrányt fogok csapni. Mert az ÉN LÁNYOM! AZ ÉN KICSI LÁNYOM! az én lányomra rá fiú nem nézhet! Nem pedig megfogni a kezét!! Vagy /remélhetőleg/ pár év múlva elcsattanjon az a bizonyos első csók!

Szóval azért ebbe belegondolni.. meg ha tovább visszük a dolgot... abba belegondolni, hogy a kis csetlő-botló totyogó két éves, vagy a babázó 5 éves, vagy az írni tanuló 7 éves gyerekem egyszer valakinek a barátnője lesz... majd valakinek a szeretője.. majd valakinek a felesége, anyja...

Azért ez kemény... Annak idején tényleg nem bírtam ezt elképzelni. S azon gondolkodtam, hogyan fogom ezt a kérdést majd felnőttől elvárható módon kezelni. Értsd: nem csinálok jelenetet, vagy nem lesz dührohamom.

Aztán most úgy gondolom, hogy ezek a harcok, amiken az ember keresztül megy a gyerekeivel... ezek talán mind szerves részei az elszakadásnak, az elengedésnek. S ezek nem baj, hogy vannak, hanem egyenesen szükségszerűek, ezáltal válnak majd a gyerekeim önálló egyénekké, mert bevallom őszintén most még birtokviszonyt tartok fenn. A kicsikkel pedig még inkább. Ők az enyémek. A nagyokon is ott vannak még "láncok", kötelek, de Vicámról már kezdenek leoldódni. S ez így van jól... talán ez annak a feltétele, hogy majd x év múlva ne telepedjek rá. Hogy tényleg útjára tudjam bocsátani, nem elengedni, ez a kifejezés egyfajta kényszeredettséget feltételez nálam, tehát jó szívvel és örömmel bocsátom majd útjára azzal, hogy bármi gondod, örömed van, itt megtalálsz.

Nyitnom kell egy elsők, vagy jeles napok kategóriát.

Luca tegnap hasról a hátára fordult! Juhéééééééééééééééééééé!

/sokkal aktívabb, mint Ati volt ennyi idősen. A dumája meg haláli, már csak Elzának hívom.../

Tegnap Atesz felfedezett egy ősz hajszálamat......

Hát elkezdődött... pedig azt hittem, hogy én leszek az első, aki nem őszül meg. Már megint képen vágott az elmúlás korántsem üde lehelete...

Ma szülői volt a suliban Vicánál. Atesz ment, mert kora este a kicsikkel már sok a macera,gond, mert nyűgösek. kiderült, hogy az ofő, meg a napközistanár, meg a szakkörvezető s ezek után értelemszerűen az egész tanári kar meg van arról győződve, hogy nincs pénz ennivalóra... üzent már az ofő, h elintézi az ingyenes étkezést a suliba, de a gyerekek nem azért nem esznek ott, mert nincs pénzünk kifizetni, hanem azért, mert nem eszik meg az ételt. na mert h az van, h Vica olyan szinten válogat, h jóformán az édességen és a rántott húson kívül mást nem enne, ha rajta múlna. egy héten legalább 3x van az, hogy a tízórait hazahozza / igaz, állítja h megette, de ott van a táskában./ a suliban pedig kér a menzások kajájából, bukta, kakaóscsiga és társai. mi általában szendvicset csomagolunk nekik felvágottal, v csirkehússal, vagy  pizzát.. s ez a kuncsorgás folytatódik a menzán is délben /2ig maradtak a suliban, ők kérték, mármint a gyerekek, hogy had játszhassanak egy kicsit még a haverokkal/ mert Vica bemegy az osztállyal az ebédlőbe, s ami fogára való, abból kér...
úgyh most mondta az ofő Atesznak, h ha kell szívesen összedobják a gyermekvédelmissel a menza árát... Atesz köpni nyelni nem tudott... én sem térek még mindig magamhoz...

mert lehet h fényezem magam, de most tényleg szarok rá... de: naponta friss ebédet főzök... mindig mást... s bár nem vagyunk gazdagok, de az étel minősége és milyensége kiemelkedően fontos nekünk  Atesszal. s bár nincs a paprikáskrumplival semmi gond, csak viszonyítási alapnak hozom fel, nehogy megbántódjon valaki, de talán fél éve volt utoljára.. meg a többi hasonló... helyette rakott zöldség, halak, sajtok, grillezett kecskesajt, liba, kacsa, csirkemell ilyen-olyan módon, tehát azért nem egy átlag alatti ebédek várják itthon a gyerekeket. eddig csak kenyeret,  most már naponta sütök tejes zsemlét,bucit is, azt viszik tízóraira...
sírva fakadtam ettől a megalázó helyzettől...

mert nem vagyok olyan szülő, h leszarom mit eszik, nem eszik a gyerek, kifizetem a menzát s ezzel letudtam, s ha éhes a gyerek adok neki csipszet meg túrórudit, h mégis legyen vmi a gyomrában...
hát elegem van. innentől nincs más választás, megeszi ami a tányérján van, magasról tojok arra, h fóbiája lesz a salátától, vagy a zellertől. nem érdekel.

Frissítve:

Persze teljesen átlagos módon viselkedik a lányom, úgy, ahogy egy egészséges egoizmussal rendelkező kamasz... miért egyen waldorfsalit, mikor ehet buktát is? Na, meg ha jobban belegondolok, igazán szerencsésnek mondhatom magam, hisz egy olyan iskolába jár Vica, ahol figyelnek a gyerekre, s ha ne adj Isten valóban éhezne, akkor most ingyen ebédelhetne....

éhezés... a minap voltak kötelező orvosi vizsgálaton. Van egy rossz foga és.... és enyhén túlsúlyos... javaslat: fogyás.

Na banyek...

következmények: persze nem fogom stresszelni a gyereket, hogy sírva egye az ételt, hülye nem vagyok. Vagy megeszi, vagy éhes marad. Eldönti. De nem lehet becserélni a rántott brokkolit túrós tésztára. És pont. Aztán az iskolából szépen hazajön órák után egyszerre, s nem megy menzatúrára a többiekkel. Megint pont.

aztán az is eszembe jutott, hogy ez afféle valami karmikus adok-kapok... anno én gyermekjólétnél dolgoztam, s volt egy kisfiú, akit el kellett helyezni  ideiglenesen, mert a szülei elhanyagolták, de nem kicsit... azóta az anyának született még egy fia, akit már a kórházból sem vihetett haza, tehát nem történt hiba annál a döntésemnél, hogy javasoltam az ideiglenes elhelyezést.. de mégis.. mégis az utóbbi időben egyre többet jutott eszembe, hogy hogy is volt.. meg, hogy mi lett volna, ha... és stb... s bár tudom, h a kisfiú érdeke így kívánta, de akkor is... annyi idős volt, mint most Ati.. s belegondoltam, hogy ha tőlem vennék el a fiamat, abba beleőrülnék.... úgyhogy szépen bevonzottam magamnak a vezeklést /?/

zárójeles megjegyzés: a szülőknek bőven lett volna lehetőségük és alkalmuk tenni azért, hogy visszahelyezhető legyen a kisfiú.... egy szalmaszálat sem tettek érte...

további sokk:

Luca fogzik... egyelőre fog nélkül s egyre hangosabban. Az eddigi jó kis egyszerkelős éjszakáink már a múlt homályába vesztek. legkésőbb hajnali egykor jön mellém, mert a kiságyban vigasztalhatatlan sírás van, hiába minden próbálkozás. Aztán mellettem sem fenékig tejföl az éjszaka, gyakran riad fel sírva, s van, hogy semmi sem jó.... Próbálkoztunk a jól bevált Osanittal, de fáj tőle a pocak, szintúgy a panadol sem a legtökéletesebb. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Nurofen nem gáz/képző/, de az sem tökéletes... Szóval éjszakázunk, egyre alacsonyabb az energia szintem, egyre purcabb vagyok, egyre érzékenyebb és sértődősebb... szeretnék már aludni egy jót. Egy olyan nagyon igazit...

Aztán azt hittük, hogy koszmós  a drága.. de aztán kiderült, hogy nem, csak extrém módon szárítja a bőrét a sok vacak ami a fürdetőkben van, de még a gyógyszertári fürdető is... ami eddig beválni látszik az nem más, mint a snasz mezei baba habfürdő... persze előtte extra szűz oliva olajban pácolás, szigorúan.  Egyébként most beszédfejlődik... két nap alatt kifejlesztette a hörgősoroszlán effektet, most bőszen gyakorolja... remélem hamar megunja, mert így be fog rekedni....

Két éve... két éve ilyenkor szerintem még ébren voltam, s vártam a reggel 8 órát... akkor volt jelenésünk Meskónál kilakoltatásra... Atya ég.. mintha csak egy pillanat telt volna el, s mégis már milyen nagy...

Boldog születésnapot kicsi drágám!!! :):):):) Szeretlek!

a kép innen

Ilonánál csaptam le erre a jó kis játékra :) Jó dolog a meglepetés, kapni is és készíteni nem különben :) Nem túlzok, hogy ha azt mondom, kíváncsian várom a meglepetést, amit Ilona készít nekem :)))))

Remélem az a 3 lelkes bloggerina, vagy akár blogger is hasonlóképp érdeklődve várja majd a fejleményeket, aki hozzám jelentkezik :). Nagyon betojni megijedni nem kell, mert bár a varrógép körül még mindig futom a köreimet /hehe, na itt a futás mégiscsak/ azért azt mondják, nem vagyok elveszett emberke eskáilag. Tehát várom a 3 első kommentelőt, s majd jól kitalálom, hogy mit fogok nekik készíteni a kis kacsóimmal :))))

Vannak ám szabályok is, íme:

• 1:Bárki játszhat, akinek blogja van.
• 2:Az első 3 ember, aki kommentet ír ehhez a bejegyzéshez, saját kézzel készített ajándékot kap.
• 3:Ezt az ajándékot, az elkövetkező 365 napban kell eljuttatni a szerencsés nyerteseknek ;)
• 4:Előre kell fizetni úgy, hogy ezt a felhívást közzéteszitek a blogotokban :)

Hajrá :) Külön kérésre vérnyulat is készítek :))))))))

/még lógok egy díjjal.. igyekszem/

Nem gondoltam volna, de tényleg eltelik a 90 napos 90 napja is. Mondhatom, hogy sikerrel zártam ezt az időszakot, 90x kilóról 73 kilóra apadtam. Jó érzés. Nem kicsit, nagyon. Persze ha már ennyi lement, nincs menekvés a többinek is, annak a 7-8-9nek ami még lébecol habtestemen. Olyan fura ez az egész, mint amikor az ember elvégzi a sulit, megkapja a bizit, s az iskolakapuban les ki értelmesen a fejéből, hogy nnnna, akkor most mi is van? Hogy legyen? Mi legyen? Volt egy rendszer, ami szépen keretben tartotta a napjaimat, tudtam mikor mihez tartsam magam. Tervezgettem, hogy ha majd vége lesz, akkor mit mivel és meddig :)

Erre... erre az van, hogy a 91. napon gyümölcsöt ettem csak és kizárólag :D óóó finom volt ám :d almát leégettem karamellizáltam, majd kevertem hozzá darált diót és mazsolát. Ez volt a vacsim :) De hogy ez milyen finom volt!!! Tyűűűűűűűűű nagyon. És édes, nem kicsit :) Be is villant az almalekvár ideája, mint olyan. Már kezdtem örülni,hogy feltaláltam a spanyol viaszt, de aztán hála gugli barátunknak, kiderült, hogy ez is van már. Mármint almalekvár is. Na, szóval végeztünk egymással 90 naposom és én... Viszont a fene nagy szabadság, és a sokszor sóhajtozva emlegetett nokedli tejfölöscsirkével, meg hasábkrumpli rántott hússal, meg gyümölcsleves tejszínhabbal, meg sötöbö /még/ nem vonz... Remélem nem is fog. Be vagyok ám egy csöppet sz.rva, hogy visszajönnek a háj tömegek... Most már csak arra kell magamat rávenni, hogy megemeljem a rozzant sejhajomat, és mondjuk elmenjek futkározni .. akár napi 20 perc /cccőőőő de nagy arc/ is hatékony lenne. De reggel én aztán fel nem kelek 4kor. Este meg... Este lehet egyáltalán futni? :D:D:D

Na, és a végére, mutatok egy after képet. Íme éééééééééééééén, meg az arcom :D a 91. napon:

S pár másodperccel később levegő után kapkodva:

Naugyehogyugye. Levegőre pedig szükség van. Még nekem is.

Áááá, most hallom /háttérzajként/, hogy Mr Hajdú is fogyózik... ohhh, hogy oda ne rohanjak. Most már nyugodtan fekszem le, hogy ezt a fontosnál is fontosabb információt elraktároztam magamban. Ó je.

Annak idején, mikor még bohó voltam és fiatal.... vagy szimplán lökött... és dacoltam a világgal, a szülőkkel, a tanárokkal és kerestem magam a név mögött, különböző stílusokba bújva. Jobbára a folklór jelleg dominált, alteres beütéssel, de szívesen időztem rokkeréknél is... imádtam Illéséket, a Beatles-t, Piramist, Karthagó Apáink útját, KisPált, a PUF-ot... de az Eddát is nagyon... s mindig vágytam Miskolcra / ki gondolta volna, hogy.. azt hittem dehogy, aztán pedig mégis :DDD/ Az Északi-középhegység a kedvenc tájegység, kedvenc város Eger. Tizenéves koromtól... Hogy miért is írom mindezt? ... nem is tudom... Most valahogy megint szívesen venném a hímzett parasztblúzt, a batikolt tarisznyával... Ha tehetném kiköltöznék egy tanyára, de legalább egy kis lélekszámú falu végére... Szép, fehér, meszelt falú házba.. egy nagy házba, ami azért földszintes, középen a konyhanappaliban lenne egy búbos... tégla lenne a padló burkolat... S akkor megteremteném a magam kis világát... benne szinte csak és kizárólag természetes anyagok.. kötés, varrás, horgolás... ez az autentikus hangulat és életérzés vissza-vissza térő nálam... a tarisznyás, mokaszinos, buggyos hímzett fehérblúzos ökoanya képe...Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de bennem él egy kvázi idealizált anyakép... amolyan ikon féle. Ez az anya hasonlóan kiegyensúlyozott, mint amilyennek a reklámok hirdetik: széles mosollyal nyugtázza ahogy csemetéi fáradt olajat kennek a damaszt terítőre.. mert ugye ez nem szimplán rosszaság, hanem kreatív kísérlet ami két irányú, egyszer ugye az anyag viselkedését hivatott megfigyelni, másrészt irányított pszichológiai kísérletnek is tökéletes. Persze nem dőlök be a reklámnak, hisz tudom, hogy magnebét szednek, mert nagy rajtuk a nyomás. Na, viccet félretéve, számomra a tökéletes anya természetesen varr. Mindent. Nem profi, amatőr, de nagyon ügyes és lelkes. A kisgatyától kezdve a babáig mindent meg tud varrni. Köt is. Férjének meleg pulcsit, gyerekeknek sálsapkát. És zoknit is. Amikor nem varr, akkor vagy kenyeret süt, nem fehéret, hanem teljes kiőrlésűt, közben gyurmáznak az asztalnál, ami hatalmas és legalább tíz centi vastag lapja van, természetesen fából készült és még az anyai nagymamáé volt, vagy pedig saját készítésű fűszerolajokat szortíroz és egyebek. Szabadidejében pedig batikol és keresztszemez. Persze mindezt vidéki házban, búboskemencével a konyhanappaliban... az udvarban, kertben pedig gyümölcsfák, és veteményes... pár baromfi is akad. S természetesen kutya. Kettő. Abból az egyik tacskó, a másik pedig valami szerelemeb, a lényeg, hogy nagy.

A cél a fentiek megközelítése.. úúúúúúúgy szeretném :)))) Egyelőre még nem kézzel fogható, de alakulok, lehet, hogy arcoskodásnak tűnik, de nem annak szántam :) pölö a kenyeret van, hogy sütöm.. illetve egy jó ideig sütöttem, aztán jött a 90 nap s rohamosan csökkent a kenyér mennyiség, s inkább vettünk olykor olykor a csemetéknek. Persze az lenne az igazi, ha a lurkók mondjuk saját készítésű sajtosstanglit vinnének tízóraira.. vagy zsemlét... Igaz, egy szó sem érheti a ház elejét, mert hétfőn pizzát vittek :D nem rendeltük :DD. Na, szóval olyan szépen el tudom képzelni magam egy vidéki házban, a már említett búbos társaságában, kötögetve, varrogatva... tavasszal kertészkedve... mindentől s mindenkitől egészséges távolságban.... Több probléma is felmerül azonban, elsőként máris az, hogy kötni tizenéves koromban kötöttem utoljára... /vissza lehet ezt hozni? / varrni egyáltalán nem tudok... igaz most varrtam két nyulat a kicsiknek. Lucáé volt az első.. megtréfált az állatja, mert mosás után, nem várt módon a 30 éves hímzőfonal, amivel a szájaorraszeme készült eresztette a színét... így lett belőle vérnyúl :SSS Úgyhogy szegényemre születése után egyszerre arcplasztika várt.... Harmadszülöttem nyula viszont egész pofás lett.

Szerencsére kölkök szeretik, a nagyok is leadták a rendelést egy egy saját példányra. Azért van még hova fejlődni...a varrógépet egyelőre csak kerülgetem, szabályosan félek tőle.. mert mi van, ha összegabalyodik a cérna... vagy félre megy a varrás... vagy rosszul nyomom a pedált... ésatöbbi...

Egyébként fura dolog ez a vidéki ház mánia... annak idején kamaszkoromban szabályosan cikinek tartottam, hogy falusi lány vagyok.. az pedig még, hogy állatok is vannak, meg ménkű nagy kert... jajjj... mit nem adtam volna azért, ha városi lehetnék... hiszen lehet ott moziba járni, meg cukrászdába, meg csak úgy sétálni, csavarogni... Most meg... most meg mit nem adnék egy vidéki házért... egye fene, búbos nélkül is jöhet...

...Néha... néha van úgy, hogy tarkón vág a múlandóság.... fürdetem Lucát, nézem ahogy mosolyog és kalimpál a habokban, s csontig hasít belém, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok, bármi történhet..... S bár az eszemmel tudom, hogy ez így rendjén van, de nem tudom még elfogadni. A következő pillanatban már facsarodik a szívem, már könnyes a szemem, hogy mi lesz akkor velem, ha nem leszek, s nem tudom megérinteni a gyerekeket, ha nem tudok nekik puszit adni, ha nem ölelhetem őket magamhoz, ha nem érezhetem az illatukat... Mi lesz velem akkor, ha nem bújhatok Ateszhez úgy, hogy annyira átölel, hogy tudom senki és semmi nem bánthat, nem férhet hozzám... mi lesz velem, ha nem simogathatom az arcát, ha nem foghatom a kezét...

hogy lehet ezt kibírni?

Valamelyik nap a tévében megint leadták a Nicsak ki beszél nagy sikerű filmet. Én szeretem, jókat mosolygok rajta, bár orbitális bakik vannak benne. Ami vicces, hogy így a 4. gyerek után esik le, hogy pl anyuci tejbelövellésének pillanatában Májki már simán van 4 hónapos :D Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy együtt néztük a gyerekekkel, mármint a nagyokkal. Az eleje lemaradt sajnos.. na, amit ki akarok már nyökögni, az az, hogy egyszer csak úgy, a közép tájon, jött a kérdés Gergőtől:

- mi az a fagyasztott sperma?

huh...

így durr bele bumm a közepébe, végülis, minek vacakoljunk... Egyébként ez már mesterképzésnek tekinthető, mert folyamatos felhomályosítás áldozatai a lurkók, Vicám volt nagycsoportos, mikor először rákérdezett, hogy Tesómnak is baba van e a hasában, és ha igen, akkor hogy is jön onnan ki. S mivel mániám az őszinteség ama bizonyos exszel való történések után, így aztán nyíltan és egyenesen, persze egy 6 éves gyerek szintjén válaszoltam a kérdésekre. Igazából nem voltam zavarban, azért más egy 6 évessel erről beszélgetni, s megint más egy tizenévessel :)) Aztán másnap reggel az oviban Kriszti nénit gyorsan beavattam a beszélgetésünkbe, remélve, hogy így nem fog hanyatt esni a  meglepetéstől, ha a lányom ebéd közben felvázolja a gyermekvárás biológiáját.

Aztán úgy évente jött egy egy kérdés, de nem volt jellemző az élet eme szegmense iránti fokozott kíváncsiság.. Pár hónapja egészült ki ez a felvilágosító folyamat a menstruáció témájával / egyébként azóta sem jött meg a menzesze Vicának, csak havonta görcsöl szegényemnek a hasa, szóval alakul a háttérben a nő rendesen.../

Szóval fagyasztott sperma.. meghatározása:

- "nos, a spermából és a petesejtből (ez már ismert volt) lesz ugye a kisbaba. A sperma pedig az ondóban található, ez egy sűrűbb folyadék ami  a fiúk és férfiak kukijában/péniszében termelődik. Ezt le lehet fagyasztani kórházakban. "

fapofa és egylevegő. mert most egy kicsit zavarban voltam. S nem azért, mert ciki erről beszélni, mert igazából nem az, illetve nem ez a ciki.. hanem az kellemetlen, hogy tudom, a suliban is biztosan téma már ez, s biztosan nem a szalonképesebb verzióban adják elő.. De nem volt gáz, igazából nem is volt észrevehető a pillanatnyi zavarom. Gergőt megfelelően kielégítette a válasz, s egy lökött vigyort még megeresztett, aztán nézte tovább a filmet :)

Azért nem egyszerű ám ez... pölö én kaptam anno két könyvet: Peti, Ida és Picuri, és a Nem a gólya hozza című könyveket. És kész. Úgyhogy minta, ami alapján ezt is el tudom rendezni, mint ahogy nagyjából dettó úgy kezelem a helyzeteket, mint anyu, ebben az esetben hiányzik, magamra vagyok utalva. Mondjuk ezen a téren, és a hozzá kapcsolódó témákban vannak/voltak hiányosságok... úgy, mint nőiesség, öltözködés, viselkedés, fiúk, szerelem, szex... ezek soha nem voltak témák. Anyu pl soha nem sminkelte magát, nem volt még egy szemspirálja sem.. Nem töltött különösebb időt a tükör előtt, hogy mit vegyen fel, szóval nem volt az a jó értelemben vett Nőci. Persze nem lettem sem retardált, sem leszbikus, sem semmilyen, különösebb hiátusok és sérülések nélkül felnőttem :D Igaz, hogy hosszú hosszú évekig a prüdéria mindennapos vendég volt nálam. Illetve nem is egészen prüdéria, mert annál azért enyhébb valami, de hasonló bármi. Úgyhogy ezt szeretném máshogy csinálni. Szeretném, ha meg tudnánk beszélni a dolgokat, őszintén és nyíltan. Ehhez pedig az kell, hogy ha kérdez a gyerek, akkor válaszolok, és úgy válaszolok, hogy legközelebb is merjen kérdezni.

Valahol olvastam, hogy ilyen kényesebb kérdéseknél oldja a feszültséget és megkönnyíti a válaszadást, ha latin nevén nevezzük a nemi szerveket, így a vulgárisabb megnevezések miatt nem stoppol le a beszélőkénk a tabuk miatt. Tényleg működik :)

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok, mert izgulok, nehogy elrontsam a még meglévő bizalmat. Jajjj azért néha nem egyszerű szülőnek lenni :))))

Hát nem tudom.... /tudom, hogy hát-tal nem kezdünk mondatot, de ki nem sz.rja le./ Dühös vagyok, iszonyatosan dühös, mellette mar a lelkiismeret-furdalás, nem kicsit, és úgy alapból csődöt mondtam, mint felelős szülő. Ha most abban a helyzetben lennék, hogy nincsenek gyerekeim, s tudnám mi vár ránk, hát könnyen lehet, hogy nem is lennének, az ő érdekükben is.

És elképzelni nem tudom, hogy hogyan lesz egy édes ici pici gőgicsélő csomagból egy pofátlan, szemtelen tenyérbemászó kamasz. s ha valaki azt gondolja, h jaj de nehéz egy pár hónapos gyerekkel, akkor téved.
S ha azt gondolja, hogy micsoda szuper anya, akkor majd kíváncsi leszek mit gondol erről 10 év múlva.

Mert az van, hogy tisztában vagyok vele, hogy mindenki gyereke minimum zseni, és naná, hogy már nagycsoportban kiválasztotta a kedves szülő, hogy melyik 8osztályos gimnáziumba fog járni a gyerek, ahol persze szín ötös, mert milyemá' ha becsúszik egy 4es, s persze ez belső indíttatásból, naná, hogy abból.

Na, az én gyerekeim nem zsenik, sima snassz, ám de konzervatív /ez most jó pont sznobéknál? / iskolába járnak. Legalábbis reggelente oda adjuk le őket. A nem zseniség  több dologban is kiderül, bőven tele vagyunk, 3asokkal, a 4esnek egyébként tudok nagyon örülni, az 5ösöktől hátast szoktam dobni. A 2esék is szoktak látogatni, s ma jött hozzánk egy 1es. Matekból. Így félévkor. Örültem. Főleg az verte ki a biztosítékot, ahogy a kölök vigyorogva a bajsza alatt közölte velem, hogy kapott egy kapát. heeee???? Ez már megalapozta a hangulatomat, mondtam neki, hogy örülök, hogy örülsz fiam. Éljen. Aztán persze gyakorlás... S mit várok én, mint naiv szülő? Hogy a gyerekem majd teper. Meg bűnt bán. Vagy  legalább úgy csinál, mint aki rohadtul sajnálja, vagy valami hasonló. És gyakorol, lelkesnek tűnve, h a szülő benyalja a látszatot. Én ezt csináltam huszonévekkel ezelőtt. De ő nem. Ül a könyv fölött, dalolász, meg játszik. És nem érti miért lilul a fejem, s nem veszi komolyan, hogy megkapja azt a bizonyos pofont. Meg mellé a társait. S bizony ilyenkor az ember gyerekét érik meglepetések. Merthogy megkapta azt a bizonyos pofont. Ettől nem vagyok boldog, s nem tölt el elégedettség. Ellenkezőleg.  S be kell látnom, hogy elrontottam, senkit nem okolhatok, csak magamat. Mert ahogy a gyerekek változnak évről évre, úgy kellene változni a nevelésüknek is... a meleg-engedékeny nevelés tökéletes s a legtökéletesebb csecsemőkorban, de már kisgyermekkorban sem a legideálisabb, nem hogy kiskamaszkorban.... Ugyanis az a nagy büdös helyzet, hogy magasról nem érdekli a két nagyot, hogy mit kérek/kérünk tőlük, hogy mi a dolguk, hogy mit mondunk, s egyáltalán, mit akarunk. Egyáltalán nem  foglalkoznak ezzel, simán egyik fülön be, másikon ki. De most vihar lett a biliben, lázad a személyzet, azaz mi, illetve én. Nekem ez így rohadtul nem tetszik, nem vagyok hajlandó ezt tolerálni és pont.

Kértem ezerszer, könyörögtem, babusgattam, mert még gyerek, mert még kicsik, mert így, mert úgy, mert a lelke, mert az őrült világ, mert így, mert úgy.. hiába, nem ment. nem fogadnak szót, nem foglalkoznak vele mit mondunk, hülyére vesznek stb. ennyi. Innentől kezdve nem könyörgök, nem babusgatok, aztán vagy csinálja, vagy kap két sallert. Pont.

Másik gyerekem pedig az ebédlő asztalnál cirkuszol állandóan. Mert a zöldség akkor pfujj, ha zöld akkor pfujj, ha piros a zöldség akkor pfujj, de ha sárga akkor is pfujj. Ha hús van zöldséggel akkor a hús nem pfujjj, de ha zöldség nékül van a hús, akkor már megint pfujjj. Ehhez hozzájön egy übermártír fej, undortól szájremegős, s néha az az érzésem, hogy ha erőltetem a kaját, akkor tuti bele fog taccsolni a tányérba. Ettől persze az étvágyam is elmegy végleg, ha a pfujjolós része nem tett volna neki teljesen keresztbe, és dühít és sért is egyszerre. De tenni nem tudok semmit, csak annyit, hogy felállítom az asztaltól és elzavarom a szobába, és nincs vacsora felkiáltással. Kicsinyes a bosszú, lehet, de kell a lelkemnek, hogy ne fakadjak sírva élelmezésvezetői megalázottságomban.

Azért nem minden ilyen szögesdrótos, álcahálós és puskaporos... mert van, hogy a kiskamasz fiam, aki egyébként már kamasz szeretne lenni, altató dalt énekel Lucának... S Vica pedig szerelmes, és beavat... és ilyenkor azért úgy érzem, hogy talán még sem vagyok a szülői csődtömegek vezéralakja ...

Vekerdy Tamás mondta valahogy úgy, hogy szülőnek van ideje csecsemő és kisgyermekkorban megszeretni annyira a gyermekét, hogy mindketten túléljék a kamaszkort... Milyen igaz..........

Sztaki szótár: Luca - magyar

hendinnn hendinn = nem jó, szopi kell

din-djin-din = vegyél fel,

heögijjjjjj=halljátok, micsoda szép hangom van?

Igazi Nő, csicsereg, énekel, sőt, ma már kiabált is egyet :) Jól meg is lepődött :D Továbbá teljesen ébren s tudatában tettének, oldalra fordult hátról. Eddig ugye csak félálomban tette, lévén cickóorientált :)))

Mert, hogy Luca elmúlt 4 hónapos... /már megint gondjaim akadtak az idővel.../ bevallom őszintén, ha Marika nem lustiz le ;) eszembe sem jutna 4hós fejlődési leltárt írni... mert ugye a bátyja pl seggencsúszott, úgy közlekedett, abszolut felrúgva a papírformát, s igazából ehhez most is tartja magát. Na nem sejhajon való közlekedéshez, hanem a papírformafocihoz. Na, szóval nem nézegetem, hogy mit kéne tudnia a csajszinak, vagy, hogy éppen mit nem csinál, vagy éppen hova rohan. Egyszerűen igyekszem szivacsként magamba szívni az érintésének puhaságát, a ragyogását, a turbékolását... mindent... mert egyszer nem leszek, s ahol leszek, ott talán fel tudom idézni majd... na, szóval utána néztem, hogy mit is kéne tudnia egy 4 hós csodának:

Hasról oldalra, sőt a hátára hengeredik, hason, alkarjára támaszkodva stabilan tartja mellkasát, fejét magasba emeli, felemeli lábait. - Nos ezt csinálja, kivéve a hátra fordulást, az arrébb van. Ellenben hason fekve kúszik előre.

Felfedezi a kezét, játszik vele, szopja. - Bizony. Hozzánőtt a szájához. :)

Mindent, ami a kezébe akad megszemlél, ide-oda mozgat, szájába töm: - igen, de a töméssel még akadnak kisebb-nagyobb problémák :D

Szívesen fekszik a hátán, hogy fel tudja fedezni környezetét: - teljes mértékig. Most már a játszószőnyeg is kedvenc, nem csak a járóka :)

Fejét a hang irányába fordítja, hangosan nevet, mikor játszunk vele nevet, kacag, kezével, lábával kapálózik. - Pontosan :)

Ha ültetjük, s a fejét fogjuk, alul még meggörbül, de felül már majdnem egyenesen tartja a hátát. mellkasát emelve kapálózik. - Bezony.

Távol lévő tárgyakat is tud nézni, Térlátása fejlődik. Észreveszi a szokatlan helyzetet, érzelmeit kifejezi /félelmet, ellenszenvet, haragot/. - Abszolut.. néha, mikor muszáj Atival foglalkozni, s kicsit tovább tart, pl pelus csere, s Luca sír, egy idő után pánikba esik, hogy nem megyek, s bizony hallani a félelmet a sírásban. 

ha tudja, hogy fel akarjuk venni, nyújtja a karját: - na, ezt azért még nem, csak homorít a hordozóban, hogy könnyebben meg tudjam fogni ;)

Szemét arcunkra szegezi, ha elmegyünk tőle követ a tekintetével. Rámosolyog arra, aki szól hozzá, boldogan nyugtázza, ha valaki többet foglalkozik vele. Ha játszunk vele, hangosan kacag: - hangos kacagásilag nem vagyunk még eleresztve, egyszer egyszer mutatta meg a csengettyűit. Pl csikizéskor, de azt nem szereti ...

Megjelenik a megkülönböztető mosoly /7 hónapos korig/amely konkrétan a szülőnek szól, idegenektől sírva fakad: - Pontosan. Szegény dédi meg nem tudja, hogy mi van. Illetve tudja, mert mondom neki, csak épp nem tud vele mit kezdeni...

Születéskor magával hozott immunvédelme legyengül, a sajátja még nem alakul ki, ezáltal hajlamosabb lehet a megbetegedésekre: - Eddig még nem történt semmi hasonló, bízom benne, hogy nem is fog!

Ezidőtájt a leggyakoribb a bölcsőhalál: az az agykéreg átveszi az irányítást az ösztönös reflexektől, de a végleges légzésirányító mechanizmus még nem alakult ki teljesen. Isten őrizz ettől, nem beszélünk róla, akkor nem is létezik :(((((

Szopi közben nézi az anyját, nyúl a tárgyak után, ha nem éri el, dühösen sírni kezd: - néz is, meg nyúl is, de nem sír dühösen, hanem kitartóan próbálkozik. :)

A jellemzők innen vannak.Egyébként cumis lett  szentem... hiába na, tudom én, hogy pótszer, meg anyapótló, na de ahogy Ranschburg Prof is szokta mondani, egyáltalán nem ördögtől való /egyébként ajánlja is, ha szükséges/. Szóval cumizik, ami valóban a cickón való nyugiszopikat egészíti ki, de bevallom őszintén, van , hogy kellemetlen mikor már másfél-két órája komfortcicizik. Mármint fizikailag. Egyébként még mindig rajtam alszik el, hála az Istennek, most kicsit előrébb jött az ideje, fél 23kor általában már az ágyában van. Persze, ha épp nincs kedve koncertet adni a fürdőben :DDD Hajnalban, 4 körül egyszer kel, akkor jön mellém aludni tovább. Ha szünet van akkor egészen 9ig is bírjuk az alvást, ha suli akkor én 6 előtt, ő pedig 8 körül ébred. Napközben nem nagyon alszik, csal elbóbiskol rövidebb időkre. Még mindig kendőzünk :) A babakocsi pedig szépen el van magának összehajtva :D

A nagyonbak: Ő Ati. Nagyon bak. Még mindig makacs és még mindig önfejű. Vannak kedvenc ruhái és vannak amitől szó szerint sikítófrászt kap/unk. Mert én is. Ati sikítófrászától. Az van, hogy ha gomb van a nadrágon, akkor az már nem jó. Akkor visítás van. Ha megkötős, az se jó. Ha sima gumis, na akkor jöhet. Ha meg véletlenül Scooby doo is van rajta, akkor pedig a kedvenc. Sapkát ráadni egy dobhártyacsere keményen... Abból is van egy kedvenc, amit hajlandó üvöltés nélkül felvenni. Kár, hogy közben mosásban van, vagy spontán eltűnik.... Emellett egy angyal, mert bármit kérünk tőle hozza, elteszi, előveszi, felemeli stb. Mondatokban beszél, a szavai gyakran még szótagokból állnak, mármint egy egy szótagból, de teljesen érthetően beszél. Legalábbis még nem panaszkodott senki :D  Ugrál, fut, mászik :) Kedvenc játéka a szerepjáték, legyen szó autókról, legómuksókról vagy állatokról. Beszélgetnek egymással. Kedvenc most a Törppapa, de épp elbújt / értsd: fogalmam sincs, hova tette el, de Ati sem emlékszik.../ nagyon jól kijön a nagytesókkal, de szépen eljátszik egyedül is. Lucát nagyon szereti, a cumit a szájába adja, adott esetben már a hozzátáplálást is elkezdené, ha hagynám :)))  Délután fél 1től fél3ig alvás van, még pedig úgy, hogy Atit beteszem az ágyába egy üveg iszivel, s elköszönök tőle, hogy szép álmokat. Na most persze azért ettől ő nem feltétlenül boldog, de 3-5 perc múlva már alvás van. Este is ezt vezetjük épp be gyakorlatként, na azért már itt nagyobb az ellenállás, de egyáltalán nem vészes. Általában 5 -10 percen belül alvás van.

A gizda:

Tizenvalahány napom van január 23ig, de most úgy gondolom, hogy nem fogom abbahagyni a diétát, viszem tovább az álomsúlyig. Ma mázsáltam, 74 kiló vagyok, fogytam 13-14 kilót. Jelentem lelkem okés, önbizalom nő, seggem popesz fogy :DDDD Jó nekem magamban :)))) Na, de összehasonlításként íme a before-after kombó:

azé' látszik valami, igaz? :))))

A díszes kompánia többi tagját majd legközelebb elemzem ki :))))

Boldogságos, mindenvágyteljesítős, orvosmesszeelkerülős, derűsébredős  szívből mosolygós és szeretve lévős 2010es évet kívánok mindenkinek! :):):)

Bezony. Mert van az úgy, hogy az ember egyedül marad két meglehetősen apró gyerekkel, történetesen egy majdnem két évessel és egy majdnem 4 hónapossal. Mert van akinek pénzt is kell keresni, hogy eltartsa a népest... A nagyok meg telelnek az ország másik végén. Szóval esetenként hármasban zajlik az élet errefelé. Néha meglepetések is érik az ember lányát ... a concerto grosso (több tételből álló, szólóhangszerre vagy szolisztikus csoportra és zenekarra írt barokk zenélési forma)

egy frenetikus élmény. Akusztikailag a legideálisabb hely hozzá a fürdőszoba, azon belül is a kád. Ja, azt nem mondtam, hogy ilyen élményben volt részem. Este van, ki ki nyugalomba, Ati ágyban, már alszik, Luca bóbiskol, közben szépen el nézelődik. Nekem meg jön egy lövés, hogy irány a fürdőszoba, esti rutin kombinálva egy hajmosással. Luca persze jön velem, máskor is így szoktuk, hordozóban szépen el játszik/nézelődik. De ma nem. Szépen megvárta, míg tiszta hab a fejem, s akkor belevágott a közepébe, persze crescendo, hogy meggyőző legyen... én háttérzenéltem eképpen, hogy cssssssssss, meg jólvanjólvanjólvan, mindjártmindjártmindjárt, kis prózai betétekkel, hogy "anyalemossaahajátaztánmárisatiédvagyok" de a művésznőt nem lehetett kizökkenteni a concerto grossojából teljes átéléssel dalolt, amire persze Ati is felébredt, s csatlakozva a műhöz, ő is hozzátette a magáét, én pedig kínomban, habos fejjel kínomban  röhögtem a vízben ülve, mert ugye milyenmá az, mikor a kádon kívül két gyerek ordít, a benne pedig az anyjuk. Így aztán maradt a kacagás, bár móka nem járt hozzá, s a villámhajmosás villámtörölközéssel, gyors imával, h Ati szépen visszaaludjon, s Luca majd végre el. :) Hát ... vannak ilyen esték is :):):)

Egyébként Lucacsajszi tegnap elkezdte tökéletesíteni a Nőt magában, s eseti és alkalomszerű gagyogásait leváltotta folyamatos gagyarászásra, a heö mint kötőszó elég gyakori, mellé mindenféle kis cérnahangon bugyborékolásos dajdajozás, meg brüttyögés, meg pfluttymebrrrrrfff s hasonló gyöngyszemek részei a repertoárnak :) Ehhez pedig társulnak a hatalmas nevető szemek, a csupamosoly lányka :) Imádom, na :):):)Ja, és oldalra fordul. Leginkább fürdés előtt a pelenkázón pelus nélkül, vagy a hajnali szopik során a cickó után kepesztve :)

Ati végre nem babának hívja, hanem Ucu-nak :) és vigyáz rá, és viszi neki a játékokat, a csörgőket adja a kezébe :) Kis drága :) Itt kell hozzátenni, hogy azok a csörgők, amik még az övéi voltak, néha vita tárgyát képezik így tulajdonos és haszonélvező szempontból... Fene gondolta volna, hogy emlékszik rájuk ...

Először is, boldog karácsonyt mindenkinek :)

Na most az van, hogy nálunk tegnap volt szenteste, mert görbült tér és idő, s míg ma a talpak táncoltak, addig tegnap az idegeim... Fogalmam sincs, miért van az emberben/bennem/ az az őrült megfelelési kényszer, hogy karácsonykor roskadozzon az asztal a sütiktől, az ételektől, meg még ki tudja mitől, hogy a lakás csillogjon na meg villogjon, a gyerekek ragyogjanak és örüljenek, anyuka mosolyogva készítse a vacsorát a patyolattiszta konyhában, apuka karácsonyfát farag és égősorba gabalyodik, persze ezt is magasztos mosollyal a képes felén. Ehhez képest a tegnapi napunk valami dilis tv sorozatba illett. Igaz nem csak a tegnapi :D Az elmúlt héten általában éjszakáztam, hogy haladjak a dolgaimmal, értsd sütik és takarítás és sötöbö, így aztán szentreggel már eléggé kész voltam agyilag is :D Pedig nem terveztem nagy durranást, lévén tisztában vagyok a képességeimmel /nem a főzni nem tudásról van ám szó :) / és a lehetőségeimmel, így 2 minimanó mellett. Vacsi rántott hús, meg hasáb, és hozzá sali. Ennyi. Elterveztem szépen, hogy délelőtt feldíszítjük a fát, délután szépen nekiállok a vacsinak és pikk pakk megy minden. Ja, közben extra adag süti gyártás beszúrva valahova, Atesz viszi be tűzoltóékhoz mivel 24én dolgozik. Kriszti tervez, Isten meg végez s közben röhög. Délelőtt nem díszítettünk fát, mert Anyós befutott, aztán délután gondoltam a nagyok feldíszítik a fát, de nem, mert Anya maradj és segíts, s annyira még nem vagyok fanatikus megfelelési kényszeres, hogy nemet mondjak, így maradtam. Aztán gondoltam gyors sütizünk, meg vacsit készítünk, de befutottak Nagyanyósék Vicát köszönteni, de ekkor már éreztem, hogy gáz lesz, már paráztam, már ideges voltam, naná hogy hirtelen elkezdett őrült módon pörögni az óramutató, hirtelen minden kiesett a kezemből, nem fértem el, nem találtam, elrontottam, leejtettem. Ati szegénykém játszott volna velünk, először Apával, de Apa asztalt rakott össze /Gergő karácsonyi ajándékát Anyuéktól/ aztán jött hozzám, nézett rám esdeklően, s egyik kezemmel mosogattam, másikkal közben gyíkoztam Atival, közben paráztam, hogy nem leszek kész. Persze felmerül a kérdés, hogy mire kell készen lenni ? Hol van az megírva, hogy 18 óra nullanullakor terített asztal s gőzölgő kaja várja a családot, Mi van akkor, ha 19:43kor kurjantom el magam, hogy vacsoraaaaaaaaaa! Semmi. Na de ekkorra már annyira beszűkültem, hogy nem láttam meg a valóban fontos dolgokat, csak az idióta, magamnak felállított kivagyi elvárásokat, mert majd én sütök x számú süteményt, meg full extrás vacsit szervírozok, meg mittomén, mert én vagyok a jani. Aztán szakadt a cérna, mikor egyik nagyomat kértem meg, hogy adjon Atinak inni, s nem csavarta rá az üvegre  a tetejét, s egyszer csak hallom, ahogy a tea ömlik a kőre, eláztatva Atit, aki persze már kvázi glédába volt vágva, bár ő ezt meglehetősen nehezményezte, jó volt neki a melegítő alsó, na most cseszhetem a szépgatyeszt... csupa tea. Meg az egész gyerek.. Naná, hogy üvöltöttem egy sort. Meg sajnáltam magam, hogy én szegény, egész nap, héten, évben meg mindig gürizek, meg főzökmosoktakarítok, megmittomén, erre itt van, még ennyit sem, meg különben is... kész idegbaj ez az egész, egy diliház, és világgá megyek... Aztán elröhögtem magam, mikor Atesz arcát láttam, konkrétan majd szétvetette az idegbaj, azt nem is kérdeztem, hogy mi van, csak röhögtem egy sort, hogy milyen idióta egy fehérnép vagyok, itt stresszelek, meg kifordítom ezt az egész ünnepet, s ahelyett, hogy leülnék játszani a gyerekkel, hisztispicsát játszom a konyhában. Aztán megbeszéltük Vicámmal, hogy tiszta hülye az anyja, mert ezek pont nem fontos dolgok... meg hogy nálunk most pont karácsonykor nem volt karácsony, csak egész évben... Aztán kiderült, hogy stresszelés nélkül is kész a vacsora, s közben még a Jézuska is megjött, s Vicám mikor észrevette visítva, röppködve szállt ki a nappaliból, teljes extázisba esett, s mi dőltünk a nevetéstől, s egyúttal az egész heti feszültség is búcsút intett nekünk :DDD Igazi, felszabadító, teljesszíves nevetés volt :D Aztán ajándékbontás és társai, süti evés a fotelban, dominózás a fa alatt, Atesz ölében Ati, enyémben Luca, s közben a két nagy sorba ver dominóban... tiszta amcsi cukormázas idill, már csak az eb hiányzott és a tűz a kandallóból. Végül az extra süti is elkészült a - remélhetőleg- ebben az évben utolsó éjszakai műszakban, hála Atesz segítségének. Az utolsó sütiknél már sírva röhögtem a fáradtságtól :DDD és forogott a gyomrom az édes illatoktól, amit egész héten szívtam, mint füves a stanglit. De a süti elkészült, s a beszámolók szerint finom volt, emléke örökké élni fog stb :)

Ma, a naptári szentnapon persze már nincs para, meg stressz, lazultunk,játszottunk, lustiztunk, Miért nem lehetett így tegnap? Mondom én , hogy tiszta hülye vagyok... Jövőre veszünk sütit, rendelünk pizzát és szétesünk a lazaságtól :)))))))))))

Jól észbe vésem, hogy mit számít a gasztroélvezet, ha az ember sík idegesen ül asztalhoz, ha mosolygás helyett az arca feszült... S megnézem ezen a képen az Angyalt.. aki leszállt közénk, mert észrevettük amit észre kellett vennünk..

Pszt....

Annyira béna vagyok.. be akartam szúrni ezt a szép dalt videóként, naná, hogy nem játszotta le, a nagy feketeség volt percekig. Gondoltam oksa, akkor radírt neki, törlés. Erre még mindig itt virít a bejegyzés, pedig töröltem.... hm....

épp ma gondolkodtam el a hajfestékek iránti érdeklődésem okain... ezt most tovább fogom gondolni színileg is. Azt gondolom a szőke tökéletes lesz....

Na, de akkor is meghagyom ezt a dalt az utókor/om/nak. Nagyon szeretem... s mindig párásítja a szemeim.... ezt még mindig nehezen szokom meg. Vagy egyáltalán nem. Mármint az elérzékenyülést. Erről most eszembe jutott a mai délelőttöm... talán majd holnap papírra vetem. Addig is a link

Csondor Kata: Add tovább, /T-mobil, karácsonyi dal/

Jó lenne, ha a karácsonyi láz, legalább kis szelete meglegyintene, vagy megcsapna kicsit jobban, mert most... áááááááhhh.... semmi...Pedig alig 9 nap talán, ami hátra van... De mindig pörgés van, meg diliház, meg zsivaj, meg hülyeségek állandóan, meg pitiáner marhaságok úgy, mint iskola, és beírások, meg fekete pontok. És egyszerűen nem bírok túllépni ezen a földhözragadtságon, hogy olyan jó lenne, ha szót fogadnának a nagyjaim, nem várok én csodát, a fenét, csak annyit, hogy ha bepakol a táskájába, legalább tegyen bele mindent. Na, mondom én, hogy nem bírok túllépni ezen /meg a többin.... Leszívják az energiámat ezek a bosszantó történések, s ahelyett, hogy mézest írnék cukormázzal xmilliomodszor kérem a gyerekem, hogy figyeljen már oda magára....

S megint a külsőségek.. mézes, fények, stb...talmi, látszat és hiábavalóság... na, ez meg a svédcsavarok svédcsavarja, mert álszent dolog azt mondani, hogy ezek nem kellenek, meg nem fontosak, meg csak cukormáz, mert ezek melegséget hoznak és mosolyt az arcokra és vidámságot a szemekbe, amitől aztán melegség és vidámság költözik a szívekbe...

Emlékszem még szinglikoromból... ki nem állhattam a karácsonyt. Nyúlós, nyálkás, hazug és gej.... így éreztem. Kötelező jajdeszeretjükegymást x napon keresztül, őrült rohangálás felesleges dolgok után karácsonyi ajándék gyanánt, megjátszása a figyelemnek és a törődésnek... Ilyenkor az is bűbájos a másikkal, aki egyébként orrbaszájba csalta a szerencsétlent... S megváltás volt a január elseje, meg a szürke hétköznapok, hogy újra visszatér minden a maga elviselhető és megszokott kerékvágásába, hogy míg én a karácsonyi cukormázban fuldokoltam, most a másik oldal vergődik és agonizál a számláktól, a szürkeségtől és a hétköznapok fásultságától, s én közben újra friss levegőt szívok....

Persze mindennek az oka az irigység.. a depriváltság, megfosztottság volt.. szabályosan fizikai fájdalommal járt a húdeszeretjükegymást a kandalló előtt amcsi fíling... mert másnak oké, hogy van, de nekem miért nem?

Rég volt, elmúlt... tanulságos volt s szükséges. Mert ahogy Hermi írta.. ezek nélkül, hogy is lehetne értékelni bármiféle jót? Márpedig abból most olyan bőven van, mint amilyen szűken volt.... Jól van ez így..

Holnap összedobom a mézes tésztáját, s holnap után, valamikor szépen nekiülünk,állunk, fekszünk, ki-ki képessége és tehetsége szerint sütni :):):)

Most nézem, sikerült törölni. Éljen. Akkor mégis marad a barna :)

Huhh... ideértem... Mostanában megint bedarált kissé ama bizonyos nagybetűs gépezet, úgyhogy akkor Gépezet... Nem egyszerű mifelénk az utóbbi időben. Luca éli a 3 hónaposok fejlődési ugrását, Ati az Apafanatizmust fejlesztette már már bosszantóan és idegesítően tökélyre, Gergő pasiskodik, Vica csajosodik, s mindketten élvezik a szülői gyeplő hol kisebb, hol nagyobb lazulásait. Atesz hol a jegyzeteit bújja, hol Pesten ad számot tudásáról, hol a neptunba mélyed jegyek után kutatva, hol pedig tűzet olt, sérültet ment, egyszóval szolgál. Én pedig vagyok itt, mint háttérmunkás s ellátmányozó, s bár a csendesítő funkció van, hogy hatástalan, azért többé-kevésbé jól működünk, mint csapat. Skizó vagyok :))) van egy pukkancsKriszti. Néha úgy érzem, h én szegény, mert Atesz jön-megy ide, meg oda, meg amoda, bankba, postára, tűzoltóékhoz meg kukutyinba, nekem meg már a földszinti postaláda és a lakás útvonal is felér egy kalandtúrával. Persze ez a  szokásos önsajnáló túlzás, de hazudnék, ha azt mondanám, h nem szoktam néha magamban puffogni :D Aztán ez a marhaság, mármint, hogy én szegény ingerszegény, ahogy jött, úgy nyom nélkül tűnik is el. Azért a napokban valamikor elmegyek egyet csavarogni egyes egyedül :):) pusztán preventív jelleggel, nehogy összecsússzak a nagy karácsonyi diliben.

Ma egy kicsit kiszakadtunk a mókuskerékből, s meglepvén a gyerekeket és magunkat,  elmentünk Mikulásvonatozni :):)

annyira nagyon jó volt!!!!!!!!!!!!!!! Igaz, én majd frászt kaptam, hogy lekéssük a vonatot, s nélkülünk indul el, de odaérvén kiderült számomra, hogy ez lehetetlen, merthogy ez direkt tűzoltóéknak induló járat. Szemére is vetettem Atesznak, hogy igazán megkímélhetett volna pár szívrohamtól a piros lámpáknál való ácsorgás miatt, ha ezt nekem elárulja... a kis dög Ati reggel elfelejtette meginni a bátorságszörpjét, úgyhogy Apa nyakából nézte a történéseket A vonaton két krampusz meggyőzött bennünket arról, hogy működjünk együtt, s verset kellett tanulnunk, meg énekelnük, hogy élesben ne égjünk be a Mikulás előtt, mert aztán nem kapunk majd ajándékot. Leszállván a vonatról /ahol jó meleg volt/ Micimackó és társai, meg Füles, meg Dorothy, meg Oroszlán és Süsü fogadtak bennünket Csodaszépen fel voltak díszítve a fák, ahogy a Mikulás kapun keresztül Meseországba léptünk. Először Dorothynak kellett segítenünk, hogy megtalálja Oroszlánt, s megszólaljon a Bádogember és Madárijesztő, aztán a Száz holdas Pagonyban megkerestük Füles farkát, majd a Királyi Várban a kancellárral és a Kiskirályfival kiderítettük, hogy melyik az igazi Süsü, s végül Mikulásnak s a manóknak segítettünk megjavítani a csomagolóüzemben az egyik főherkentyűt. S ezért, mivel ilyen okosak és ügyesek voltunk, kaptunk egy ajándékcsomagot aztán felpakoltuk magunkat s a Karácsonykapun keresztül, ahol egy csengőt meghúzva kívánhattunk magunkat egy csodát, ami teljesül, visszatértünk a vonatunkhoz Ati drágám úgy eltelt a sok élménytől, s Fülestől és Malackától /persze egyikükhöz sem mert odamenni/, hogy hazafelé elnyomta a buzgóság

Holnap pedig névnapja lesz az én legkisebb tündérvirágszálamnak....

3 hónapos nagylány már... voltunk mérésen, meg a kötelező bökésen, majdnem 7 kilós a csajszi, pontosan 6970gramm és 61 centi... Pedig még csak most született... Aztán már hangosan és döcögve kacarászik, ha úgy van kedve... imádja a cuppanós puszikat a pofijára és a nyakára :)))) Messziről megismer, hangról is, s ilyenkor majd kiugrik az Apa, vagy Vica kezéből :) Imád fürdeni, meg pucérkodni, s ilyenkor ha hasra teszem, akkor kúszik a pelenkázón :)))) A forgással még kivár a szentem, de már olykor próbálkozik. Játékok után nyúl és ügyesen fog is :) kedvenc a csíkoselefánt, ez kifejezetten finom :))) Alvókája nappal kevésbé, éjszaka viszont nagyon jó, nagy általánosságban reggel fél 8ig alszik éjjel 11, éjféltől. Ha ennél később éri utol az álom, akkor fél 9ig húzza a lóbőrt :)

Ati extrém módon apás lett, le nem szakadna róla... Ez egyébként elég ambivalens érzéseket kelt bennem, egyrészt örülök neki, mert ha rajtam lógna ilyen intenzitással akkor aztán éhen halna a társaság konkrétan, meg rövid időn belül megbolondulnék attól, hogy egyik gyerkőcnek sem jó, sem Lucának, sem Atinak, sem a Nagyoknak velem-nélkülem, másrészt pedig benne van egy adag egészséges féltékenység, hogy hát nahát milyen már ez :DDDDD

Leszögezném, hogy nem vagyok egy túl hiú fehérnép, de az egészséges mértéket megütöm. Illúzióim sincsenek, 34 évesen pár hónappal szülés után, nem feltétlenül lesz 36os ruhaméretem. Na, de mikor megláttam magam Anyuéknál a tükörben, hát majdnem elájultam, s nem az örömtől. Kellett legalább negyed óra, mire magamhoz tértem a sokkból. Pfúúúúúúúúúúúj.... Be is durrant az agyam, s jött az elhatározás, hogy nnna, akkor 90napos. Ciki, nem ciki ez van, 87. 8 kiló volt a kiindulási súly, a csípő, comb és derék méreteket nem tudom, mert nem mertem megmérni /egyből elájultam volna, vagy belehalok az önutálatba/, annyi bizonyos, hogy 46os ruhaméretben éreztem magam nem gúzsba kötve. Abba bele sem gondolok, hogy ha a várandósság nagy részében nem figyelek oda arra, hogy mit eszem, akkor mennyi lett volna a kiindulási súlyom, mert így a terhesség előtti súlynál vagyok. Na, ez ahhoz képest, hogy 3 éve 36os ruhákat hordtam, meg gyerekméretű pólókat, enyhén szólva is kinőttem a rendelkezésre álló teret.... Egyébként itthon nincs egész alakos tükör, illetve van, de bedugtam a fagyasztó szekrény mögé :D. Tehát kegyetlen módon leesett az önértékelési szintem, jöttek a tipikus tünetek: melegítő itthon, sötét ruhák, tükörbe nézés nullára redukálva stb. Meg a nyavalygós önostorozás folyamatosan, amit én is untam /nemhogy Atesz/. Nem is tudom egyébként, hogy ez mire jó, mert nem cél azt hallani, hogy ááááááááá dehogy vagy randakövérdisznó, mert úgy sem hiszem el, ha pedig azt mondja, hogy valóban oda kellene figyelni arra, hogy mikor mennyit és mit eszel, akkor meg vérig sértődöm, persze tök jogosan, mert hát szülés után vagyok /még mindig/ meg hormonok, meg az a kurva gyógyszer, hát tehetek én róla??? Egyébként konzekvensen kitartott amellett, hogy tökéletes vagyok és tündér és csoda és a Világ, imádtam is :) Na, szóval sejtettem én, hogy nagy vagyok, na de hogy ekkora???? Az legvadabb álmaimban sem fordult elő / sőt, ha álmomban látom magam, akkor 36os vagyok/ Így aztán megint eljött a lélektani pillanat a fogyóhoz. Nekem a 90 napos diéta vált be tökéletesen, egyáltalán nem befolyásolja negatívan a tej mennyiségét, inkább serkenti, köszönhetően a zöldeknek és gyümölcsöknek. Minőségileg sem válik kárára, Luca tiszta hurkaangyalka, szerintem veri már a 6 kilót, hamarosan státusz vizsgálat, s kiderül. Október 26-án kezdtem a fogyót, jan 23-án lesz vége /ha minden igaz/ s most, így a harmada után leadtam majdnem 10 kilót. Most mintha, kicsit stagnálna a fogyás, remélem hamarosan megint beindul :) Október végén drága férjem fogta a kis kezemet, s elvitt vásárolni :) Két nagy szatyor ruhával jöttünk haza, volt benne gyerek ruha is azért :D, s a farmer amit akkor vettünk, s pont jó volt, mára már nagy :))) Mondtam én, hogy ne vegyünk még, majd ha vége a 90 napnak, de makacs a drágám /nekem meg nem volt más farim csak a terhes gatyesz/ s így most van egy csőcsszuper gatyesz, amit majd kicsit át kell szabatni ;) /mert hogy veszni nem hagyom :))/ Ez a vásárlás annyira jót tett a lelkemnek, hogy el sem tudom mondani...  Egyszerre csak újra visszatértek a színek, a hangok... már nem húzott le mázsás súly.. pedig nem vagyok shoppingfüggő vagy mi, de ez most nagyon kellett... Ahogy a mínusz 9 kiló is.. most már nem érzem magam kirekesztettnek.. annyira szörnyű volt kimenni a lakásból, s úgy érezni, hogy a szembe jövő vadidegen, vagy az áruházak pénztárosai szánják az embert... Olyan, mintha csak elviselt, megtűrt nímand lennék a 36-38 as konfekció idealizált világában. Persze józan eszemmel tudom és tisztában vagyok vele, hogy ez nem így van, de megint más érezni..

Igen, igen, tudom, hogy nem attól függ egy ember értéke, hogy hogyan néz ki, tudom, tudom, hogy nem az számít, hogy hány kilós, azt is tudom, hogy a külcsín és a belbecs hogy viszonyul egymáshoz. De azt is tudom, hogy emberből vagyok, s azt is tudom, hogy mikor önigazolok, s bújok hülye dumák mögé, azt is tudom, hogy nyavalygás helyett tenni kell. Annyira gáz volt egyébként, hogy evés után lelkiismeret-furdalásom volt, ha még ettem volna, vagy mikor majd' megvesztem egy kocka csokiért... iszonyú.. ahogy harcol az ember magával, mert: jajj de nagyon kellene, de ha megeszem, milyen alapon sajnálom magam, hogy én szegény, hogy nézek ki :SSS

Na, szóval terápiás vásárlás volt, majd ruhapróba, fotózással :))))))))  Atesz... hát mit mondjak, Nánási Pali elbújhat mögötte, annyira tudja, hogy nézzen úgy, hogy aztán én egyből füligvigyorogva piruljak, mint egy szűzlány :DDDD

Tehát elindultam, hogy az anya, feleség, barát, szakácsnő és háziasszony szerepek mellett, teljessé válhasson a szerető szerepe is, mert amíg viszolygok magamtól, addig hogyan is adhatnám át magam Neki... Jól haladok.