Annyi mindenről szeretnék írni, a nagyjaimról, a kiskamaszkor kínjairól, a felgyorsult világ s az atomizálódott társadalom gyerekekre gyakorolt hatásáról... , az országról ahol egyre nehezebben találom a helyemet, a dilemmáimról, a vívódásaimról, arról, hogy mennyire nincsenek már valódi értékek, nincsenek gerincek... s arról is,  hogy csokiördögök kiabálnak esténként a szekrényből, hogy csokíííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí csokíííííííííííííííííííííííííííí.

De  addig is szépen sorban az orgonasípokról :)

Luca szépen gyarapszik, konkrétan nő, mint a bolond gomba :) 1 hónap alatt hízott  közel másfél kilót, 3300ról 4720ra gömbölyödött, s nőtt 5 centit.Olyan jó kis hurkái vannak már a combjain, nem győzöm csodálni, s puszilgatni :)

S kérem szépen, okt. 7-én megkaptam első teleszájas direktnekem mosolygását, vigyorát :)))))))))) Nem lehet elmondani /vagy csak én nem tudom/, hogy micsoda földöntúli boldogság  ez .... Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Gőgicsélni is elkezdett a hölgyemény, leginkább a pelenkázón mondja a magét a fogason lévő ruháknak, s a falra festett kerítésnek :))) Kendőzni is nagyon szeret, órákig képes szundítani abban csodában, amit Orsitól kaptunk kölcsön, s nem győzöm Neki eléggé megköszönni! Össze sem lehet hasonlítani egy ilyen pici baba hordozását ebben, a nanduval szemben. Ez egy pihe-puha álom, megkötni is sokkal könnyebb, mint a szövött kendőt. Orsi, nagyon nagyon szépen köszönöm!!!! :)

Még mindig egy kis tündér, jó kislány :) A pocakfájás napról napra enyhül, hála az egyre ügyesebb emésztőenzimeknek, adott esetben néhány korty mecsek teának /amiért egyébként nincs oda a csajszi/. Olyan kis mohó a lánykám evés terén, hogy messze felülmúlja a testvéreit :) Luca érkeztéig ismeretlen volt számomra a büfiztetés, mint olyan, a lebukott, büfizett póló, ebből most napi több darabot is kapok :) Úgyhogy most mindenhol, amerre járunk a lakásban van egy biztonsági textilpelus, plusz ami a vállamon pihen szinte konstans :) Ami az alvást illeti, általában a kiságyában teszi, vagy a kendőben, vagy mellettem. Ahogy éppen igényli. Az éjszakáink megfelelnek egy átlagos család éjszakáival, ahol egy hónapos csecsemő van. Hol alszunk, hol nem, többnyire jóval kevesebbet mint szeretnénk, s éppen csak annyit, hogy elég legyen a következő éjszakáig.

Ati

Atikám drága egy csibész lett..  Van egy halvány sejtésem, hogy vinni fogja a pálmát elevenségben :) Nem lesz ezzel baj, ha az esze is meg lesz hozzá... eddig jók vagyunk :) Szinte mindent mond már, de nem mondatokban, hanem "csak" szavakat használ, adott esetben betűket. Például Vica=É mint Évi, Gergő = Ge, tudja, s mondja, hogy Ő Ati, ismeri az állatokat, tudja melyik mit mondd, ismétli is, ismeri Mátyás királyt :))))))))) Kedvenc meséje a Lazy Town, s bár nem rajongunk a tv-ért, Vica, s Gergő is nézi, s ragaszkodnak hozzá /mert ugye a suliban is nézik, (s ha még csak ezt néznék...)/ Úgyhogy nálunk is megy a disney csatorna. Szóval Lazy Town, ami egy kisvárosban játszódik, szereplői: Sportakusz, a hős és bátor almát és répát, zöldségeket faló két lábon járó egészséges élet, aki persze veszettül sportol, s megment mindenkit aki bajba kerül, vannak a gyerekek: egy számítógépguru, egy édességmániás, egy totál egoista, egy kiscsaj, s egy Stefanie nevű lányka, Sportakusz nagy barátja. Kulcsfigura még RosszvérRobin, aki a negatív hős, totál lusta krapek, aki imádja a tortát és a semmittevést, s mindig keresztbe akar tenni Sportakusznak, persze mindig ráfázik szegény. Őszinte leszek: én is nagyon bírom ezt a mesét, s kedvencem Robin :D :D Na, de nem csak tévézik a legkisebb fiú, sőt, legkevésbé teszi ezt, imád legózni és autózni Gergővel. S kardozni is... meg puskázni.... hát igen.. van előtte példa :) Lucára még mindig nem féltékeny, szerintem már nem is lesz az... puszilgatja, simogatja, hozza neki a játékokat / a bocit pedig vinné/ s van, hogy megsértődik, hogy Luca nem veszi el a játékot, amit adna neki :D

Dacol is. Bizony. Földhöz vágja magát. Járólapon, szőnyegen, áruházban, bárhol, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretné. Persze arra ügyel, hogy az esés  a burkolatnak megfelelő legyen így a járólapon kisebb elánnal csapja magát földhöz. Ügyes és okos gyerek :D Majd elfelejtettem, mindezt persze erős hanghatások is kísérik, néha a dobhártyám rezeg bele... Ilyenkor bizony minden rejtett türelem morzsát elő kell bányásznom ahhoz, hogy ne dugjam be a lurkót a zuhany alá, vagy ne ordítsak szinkront vele. Még szerencse, hogy hamar abba hagyja, ha nem szólunk hozzá, ha nem veszünk róla tudomást. De ha mondjuk dédi naiv módon szép szóval meg akarja győzni arról, hogy nem kell kiabálni, jön a tuningolt változat, amit aztán végkép nehéz bírni ép dobhártyával. De hát ezektől szép és felejthetetlen a dackorszak :) kár, hogy nem megismételhetetlen :D Azt gondolom egyébként, hogy ezek az élmények elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy a gyerek idővel túlélje a kamaszkorát, s a drágajóédesanyja/apja ne csapja agyon idő előtt. :DDD Úgyhogy edzésben vagyunk, jelentem, én már ugye sokadszorra, Atesznek ez a premier, de jól bírja :) Fontos megemlítenem, hogy drága kicsifiam nonverbális kommunikációjában már színpadi elemek is megjelennek, úgy mint a kar összefonása a mellkason, dobbantással kombinálva, száj lebiggyesztés tudatosan, szemöldök huzigálás, s sorolhatnám :) Egyszerűen imádni való a lurkó, meg kell zabálni. Mostanában felvette azt a szokást, hogy elalvás előtt, vagy ha fáradt, az ujjbegyeivel a könyökhajlatomat, vagy apjáét pisztergálja, simizi. Néha már szabályosan fáj, elég érzékeny s vékony ott a bőr.

Ami a nagyokat illeti, mindannyian tanulunk, tanuljuk egymást. Próbálom felvenni a lépést a tempóval, amilyen iramban fejlődnek, már ha ezt fejlődésnek lehet nevezni, én inkább hívnám alakulásnak, mert a fejlődés az egy abszolut pozitív dolog, s arra a jelenségre ami a gyerekekkel úgy nagy egészben történik nem mindig mondható, hogy pozitív. Na szóval  nem egyszerű ... nem egyszerű azokat az értékeket képviselni mint pl. tisztesség, becsületesség, őszinteség... Rosszul fogalmaztam, mert a képviselésével nincsen probléma, hanem azzal van a gond, látszólag ezek a tulajdonságok nyomorba és kétségbeesésbe taszítják az embert, ellentétben a lopással, csalással, ami jólétet és népszerűséget hoz. Látszólag. Mert azért nem szabad elfelejteni, hogy ami látszat, ami talmi, ami hazugságra s becstelenségre épül, az előbb vagy utóbb romba dől, s maga alá temeti a képviselőjét is. De ezt megmutatni, elmagyarázni egy 10 és egy 7 éves gyereknek.... Néha úgy érzem a személyes példa, az amit otthon lát, nem mindig tudja felvenni a versenyt a tágabb környezeti hatásokkal, mint iskola.. ahol mindenkinek van már mobilja, meg mp3asa, meg mittudoménmijeik.... Mobilt Vicám is kapott extől, s bár nem örültem neki, mert teljesen feleslegesnek tartom, hiszen a suliba nem viheti el. Tegnap megkérdezte, hogy mehet e majd tavasszal, nyáron miniszoknyába az iskolába..... Jaj Istenem, minden annyira korán történik... az előző generációnál ez a miniszoknyás, magnóbömböltetős időszak 8.-ban kezdődött... nem 4. osztályban... S ezek számukra a fontosak, de / s most a saját lányomról beszélek/ tanulni már nem akar, a leckét megcsinálni nem akarja, olvasni nem akar. Hiába szép szó, beszélgetés, mert  olyan szinten nem akar, hogy duzzogva ül az asztalnál, én pedig dühösen a saját eszköztelenségből fakadó tehetetlenségemben cseppet sem hatékony,bár hatásos,  s pedagógiailag is megkérdőjelezhető "módszerrel" "kezelem" a helyzetet: csináld meg a leckét, mert szájon váglak. Ebből kiút majd a belátás lesz, viszont kérdés, hogy mikor jut el ez a 10 éves gyerek oda, hogy belássa, rájöjjön, hogy saját magának nehezíti meg a helyzetét azzal, hogy duzzogva, utálkozva áll neki a dolgának. Egyáltalán miért vált kérdéssé, hogy meg kell e csinálni a házit??? Hogy el kell olvasni a kötelező olvasmányokat? Nem értem... s nem érti az osztályfőnök sem, akivel hosszú órákig tudnánk arról beszélgetni, hogy egyszerűen tehetetlen az ember, mert a gyerekek meg sem hallják, amit mond nekik, néznek bambán a padokból. Dolgozni nem lehet velük, haladni nem lehet velük, mert hiányos a tudásuk. S hiába minden, hiába a család konzervatív értékközvetítő hatása, egyszerűen a környezet, a kortárscsoport, a média olyan szinten befolyásol, hogy félelmetes... s az üzenet: mindent most azonnal szerezz meg, minél kevesebb erőfeszítéssel. Akinek nincs, az nem létezik .... /..... Lehet, hogy valóban át kellene gondolni az oktatás jelenlegi formáját... mert mostanában nem funkcionál..../ 

Hát köszönöm szépen, ebből nem kérek. Ami rajtam múlik, mindent megteszek annak érdekében, hogy normális, valódi értékek  mentén élő embereket neveljek a gyerekeimből.