Annyi mindenről szeretnék írni, a nagyjaimról, a kiskamaszkor kínjairól, a felgyorsult világ s az atomizálódott társadalom gyerekekre gyakorolt hatásáról... , az országról ahol egyre nehezebben találom a helyemet, a dilemmáimról, a vívódásaimról, arról, hogy mennyire nincsenek már valódi értékek, nincsenek gerincek... s arról is,  hogy csokiördögök kiabálnak esténként a szekrényből, hogy csokíííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí csokíííííííííííííííííííííííííííí.

De  addig is szépen sorban az orgonasípokról :)

Luca szépen gyarapszik, konkrétan nő, mint a bolond gomba :) 1 hónap alatt hízott  közel másfél kilót, 3300ról 4720ra gömbölyödött, s nőtt 5 centit.Olyan jó kis hurkái vannak már a combjain, nem győzöm csodálni, s puszilgatni :)

S kérem szépen, okt. 7-én megkaptam első teleszájas direktnekem mosolygását, vigyorát :)))))))))) Nem lehet elmondani /vagy csak én nem tudom/, hogy micsoda földöntúli boldogság  ez .... Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Gőgicsélni is elkezdett a hölgyemény, leginkább a pelenkázón mondja a magét a fogason lévő ruháknak, s a falra festett kerítésnek :))) Kendőzni is nagyon szeret, órákig képes szundítani abban csodában, amit Orsitól kaptunk kölcsön, s nem győzöm Neki eléggé megköszönni! Össze sem lehet hasonlítani egy ilyen pici baba hordozását ebben, a nanduval szemben. Ez egy pihe-puha álom, megkötni is sokkal könnyebb, mint a szövött kendőt. Orsi, nagyon nagyon szépen köszönöm!!!! :)

Még mindig egy kis tündér, jó kislány :) A pocakfájás napról napra enyhül, hála az egyre ügyesebb emésztőenzimeknek, adott esetben néhány korty mecsek teának /amiért egyébként nincs oda a csajszi/. Olyan kis mohó a lánykám evés terén, hogy messze felülmúlja a testvéreit :) Luca érkeztéig ismeretlen volt számomra a büfiztetés, mint olyan, a lebukott, büfizett póló, ebből most napi több darabot is kapok :) Úgyhogy most mindenhol, amerre járunk a lakásban van egy biztonsági textilpelus, plusz ami a vállamon pihen szinte konstans :) Ami az alvást illeti, általában a kiságyában teszi, vagy a kendőben, vagy mellettem. Ahogy éppen igényli. Az éjszakáink megfelelnek egy átlagos család éjszakáival, ahol egy hónapos csecsemő van. Hol alszunk, hol nem, többnyire jóval kevesebbet mint szeretnénk, s éppen csak annyit, hogy elég legyen a következő éjszakáig.

Ati

Atikám drága egy csibész lett..  Van egy halvány sejtésem, hogy vinni fogja a pálmát elevenségben :) Nem lesz ezzel baj, ha az esze is meg lesz hozzá... eddig jók vagyunk :) Szinte mindent mond már, de nem mondatokban, hanem "csak" szavakat használ, adott esetben betűket. Például Vica=É mint Évi, Gergő = Ge, tudja, s mondja, hogy Ő Ati, ismeri az állatokat, tudja melyik mit mondd, ismétli is, ismeri Mátyás királyt :))))))))) Kedvenc meséje a Lazy Town, s bár nem rajongunk a tv-ért, Vica, s Gergő is nézi, s ragaszkodnak hozzá /mert ugye a suliban is nézik, (s ha még csak ezt néznék...)/ Úgyhogy nálunk is megy a disney csatorna. Szóval Lazy Town, ami egy kisvárosban játszódik, szereplői: Sportakusz, a hős és bátor almát és répát, zöldségeket faló két lábon járó egészséges élet, aki persze veszettül sportol, s megment mindenkit aki bajba kerül, vannak a gyerekek: egy számítógépguru, egy édességmániás, egy totál egoista, egy kiscsaj, s egy Stefanie nevű lányka, Sportakusz nagy barátja. Kulcsfigura még RosszvérRobin, aki a negatív hős, totál lusta krapek, aki imádja a tortát és a semmittevést, s mindig keresztbe akar tenni Sportakusznak, persze mindig ráfázik szegény. Őszinte leszek: én is nagyon bírom ezt a mesét, s kedvencem Robin :D :D Na, de nem csak tévézik a legkisebb fiú, sőt, legkevésbé teszi ezt, imád legózni és autózni Gergővel. S kardozni is... meg puskázni.... hát igen.. van előtte példa :) Lucára még mindig nem féltékeny, szerintem már nem is lesz az... puszilgatja, simogatja, hozza neki a játékokat / a bocit pedig vinné/ s van, hogy megsértődik, hogy Luca nem veszi el a játékot, amit adna neki :D

Dacol is. Bizony. Földhöz vágja magát. Járólapon, szőnyegen, áruházban, bárhol, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretné. Persze arra ügyel, hogy az esés  a burkolatnak megfelelő legyen így a járólapon kisebb elánnal csapja magát földhöz. Ügyes és okos gyerek :D Majd elfelejtettem, mindezt persze erős hanghatások is kísérik, néha a dobhártyám rezeg bele... Ilyenkor bizony minden rejtett türelem morzsát elő kell bányásznom ahhoz, hogy ne dugjam be a lurkót a zuhany alá, vagy ne ordítsak szinkront vele. Még szerencse, hogy hamar abba hagyja, ha nem szólunk hozzá, ha nem veszünk róla tudomást. De ha mondjuk dédi naiv módon szép szóval meg akarja győzni arról, hogy nem kell kiabálni, jön a tuningolt változat, amit aztán végkép nehéz bírni ép dobhártyával. De hát ezektől szép és felejthetetlen a dackorszak :) kár, hogy nem megismételhetetlen :D Azt gondolom egyébként, hogy ezek az élmények elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy a gyerek idővel túlélje a kamaszkorát, s a drágajóédesanyja/apja ne csapja agyon idő előtt. :DDD Úgyhogy edzésben vagyunk, jelentem, én már ugye sokadszorra, Atesznek ez a premier, de jól bírja :) Fontos megemlítenem, hogy drága kicsifiam nonverbális kommunikációjában már színpadi elemek is megjelennek, úgy mint a kar összefonása a mellkason, dobbantással kombinálva, száj lebiggyesztés tudatosan, szemöldök huzigálás, s sorolhatnám :) Egyszerűen imádni való a lurkó, meg kell zabálni. Mostanában felvette azt a szokást, hogy elalvás előtt, vagy ha fáradt, az ujjbegyeivel a könyökhajlatomat, vagy apjáét pisztergálja, simizi. Néha már szabályosan fáj, elég érzékeny s vékony ott a bőr.

Ami a nagyokat illeti, mindannyian tanulunk, tanuljuk egymást. Próbálom felvenni a lépést a tempóval, amilyen iramban fejlődnek, már ha ezt fejlődésnek lehet nevezni, én inkább hívnám alakulásnak, mert a fejlődés az egy abszolut pozitív dolog, s arra a jelenségre ami a gyerekekkel úgy nagy egészben történik nem mindig mondható, hogy pozitív. Na szóval  nem egyszerű ... nem egyszerű azokat az értékeket képviselni mint pl. tisztesség, becsületesség, őszinteség... Rosszul fogalmaztam, mert a képviselésével nincsen probléma, hanem azzal van a gond, látszólag ezek a tulajdonságok nyomorba és kétségbeesésbe taszítják az embert, ellentétben a lopással, csalással, ami jólétet és népszerűséget hoz. Látszólag. Mert azért nem szabad elfelejteni, hogy ami látszat, ami talmi, ami hazugságra s becstelenségre épül, az előbb vagy utóbb romba dől, s maga alá temeti a képviselőjét is. De ezt megmutatni, elmagyarázni egy 10 és egy 7 éves gyereknek.... Néha úgy érzem a személyes példa, az amit otthon lát, nem mindig tudja felvenni a versenyt a tágabb környezeti hatásokkal, mint iskola.. ahol mindenkinek van már mobilja, meg mp3asa, meg mittudoménmijeik.... Mobilt Vicám is kapott extől, s bár nem örültem neki, mert teljesen feleslegesnek tartom, hiszen a suliba nem viheti el. Tegnap megkérdezte, hogy mehet e majd tavasszal, nyáron miniszoknyába az iskolába..... Jaj Istenem, minden annyira korán történik... az előző generációnál ez a miniszoknyás, magnóbömböltetős időszak 8.-ban kezdődött... nem 4. osztályban... S ezek számukra a fontosak, de / s most a saját lányomról beszélek/ tanulni már nem akar, a leckét megcsinálni nem akarja, olvasni nem akar. Hiába szép szó, beszélgetés, mert  olyan szinten nem akar, hogy duzzogva ül az asztalnál, én pedig dühösen a saját eszköztelenségből fakadó tehetetlenségemben cseppet sem hatékony,bár hatásos,  s pedagógiailag is megkérdőjelezhető "módszerrel" "kezelem" a helyzetet: csináld meg a leckét, mert szájon váglak. Ebből kiút majd a belátás lesz, viszont kérdés, hogy mikor jut el ez a 10 éves gyerek oda, hogy belássa, rájöjjön, hogy saját magának nehezíti meg a helyzetét azzal, hogy duzzogva, utálkozva áll neki a dolgának. Egyáltalán miért vált kérdéssé, hogy meg kell e csinálni a házit??? Hogy el kell olvasni a kötelező olvasmányokat? Nem értem... s nem érti az osztályfőnök sem, akivel hosszú órákig tudnánk arról beszélgetni, hogy egyszerűen tehetetlen az ember, mert a gyerekek meg sem hallják, amit mond nekik, néznek bambán a padokból. Dolgozni nem lehet velük, haladni nem lehet velük, mert hiányos a tudásuk. S hiába minden, hiába a család konzervatív értékközvetítő hatása, egyszerűen a környezet, a kortárscsoport, a média olyan szinten befolyásol, hogy félelmetes... s az üzenet: mindent most azonnal szerezz meg, minél kevesebb erőfeszítéssel. Akinek nincs, az nem létezik .... /..... Lehet, hogy valóban át kellene gondolni az oktatás jelenlegi formáját... mert mostanában nem funkcionál..../ 

Hát köszönöm szépen, ebből nem kérek. Ami rajtam múlik, mindent megteszek annak érdekében, hogy normális, valódi értékek  mentén élő embereket neveljek a gyerekeimből.

Múlt hét szombaton fórumos baba született,/35. hétre/ fel is kavarta az állóvizet és a Patópálúr fílinget... Baba és Édesanyja tökéletesen jól vannak, már haza is mehettek és csodaszépek. A születés hírére jó néhányunknak izgalmas órái, napjai kerekedtek, aztán hogy ennek az oka pusztán empátia, vagy ráhangolódás, vagy a pocaklakók lettek kíváncsiak a nagybetűsre, ezt nem tudom... Mindenesetre tény, hogy egyre több jel mutat arra, hogy hamarosan tényleg nagycsaládosok leszünk, 4 gyerkőc szeretet- és felelősségteljes és khm.. tudatos... sötöbösötöbö szülei. 

Ami így belegondolva nem is paráztató, nem is félelmetes, hanem inkább súlyosnak nevezném.... s tetszik, nem tetszik felelősségteljes is.. egy gyerekkel is az, de néggyel sem kevésbé... ugye egyrészről felelősséggel tartozom a gyerekeimért, a legjobb tudásom és érzésem szerint kell átadnom magamból, magamat nekik, hogy ideáltipikus esetben mind érzelmileg, mind értelmileg a maximumot tudják kihozni magukból, s ne kelljen a felmenők démonjaival plusszban megharcolniuk, a konfliktusaikat megoldják, ne pedig elkerülvén azokat pótcselekvéssel tegyék tönkre magukat, az életüket, a környezetüket...S másrészt felelősséggel tartozom magamért is, hogy itt legyek velük, hogy ne csak mellettük legyek, hanem valóban velük, hogy vigyázzak magamra, mind lelkileg, mint testileg, mind érzelmileg kiegyensúlyozott és hiteles legyek. Hogy a gerincem mindig megmaradjon...Ehhez azt gondolom őszinteség kell.. legelőször is magammal szemben. Nem a finomkodó, sejhajnyaló önáltatás, önmegmagyarázás, hogy ezt meg ezt csak azért tettem, mert a körülményeim meg a blabla és társai, hanem frankón ki és megmondani, hogy kisanyám ezt meg ezt azért tetted, mert gyáva és hülye tyúk voltál, ráadásul arcoskodtál, hogy majd Te megmutatod, aztán nézd meg mi lett belőle, meg belőled. Egyébként nincs is ezzel semmi gond, ha az ember időnként szépen lecsupaszítja magáról azt a rahedli álarcot amit felaggatott magára, mint egy karácsonyfára, s belenéz a tükörbe s Önmagát látja, nem pedig a bohócot, vagy a mártírt, vagy a vampot, vagy akármit... Még akkor is, ha ez egyáltalán nem kellemes, s általában kiderül, hogy hoppá, még mindig van egy maszk rajtam... Ezek már tapadnak rendesen, levételük olyan, mint mikor azt emberről a bőrt nyúzzák. Fáj. Viszont utána már nincs akadály, éljen a szabadság /nem a függetlenség, a szabadosság, hanem a valódi szabadság/

Na, szóval ott tartottam, hogy buli volt szombaton, vasárnap, nálam is, Lucánál is. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy tényleg mindenben részem lesz, Atival túlhordásban, Lucával koraszülésben. Magnézium mellett is napi 2-4 jósló akad, na nem az ellélegezendő, de a "huhh, ezt már megéreztem"  s kissé könnybe lábad az ember lányának a szeme ilyenkor. Aztán volt helyezkedés is ezerrel, hogy csillagokat láttam.. vasárnap volt, autóval voltunk, s éreztem, ahogy Luca fúrja le a fejét a hüvely felé, nyomva ott mindent, szemérem csontot, vastagbelet, a jövő hetet is, de úgy, hogy ülni nem tudtam mert fájdalmasan feszített, s enyhe tolófájáshoz volt hasonló, így csípő megemel, ficergés jobbra, balra, hátha ettől elmúlik... A következő ilyen buli vásárlás közben ért, nem igazán tudtam menni tőle... úgyhogy sokat nem is időztünk, ellenben mára már beszereztünk mindent a kórházi csomaghoz, már csak össze kellene rakni valakinek ugye... Osztottunk, szoroztunk, pro és kontra megtárgyaltuk minek van nagyobb esélye, az időre születésnek, a terminus betöltésének, a túlhordásnak, vagy a hamarabb érkezésnek... Igazából talán a legutolsó verzió ami egy két százalékponttal nyert, de ebbe aztán beleszólásunk egy deka sem, hála az égnek, Luca, mint kompetens személy szépen jön, amikor jönnie kell, s úgy jön, ahogy jönnie kell. Azért szerintem a tesókat megvárja, addigra a 37. hetet is szépen betöltjük, s onnantól már szabad a pálya :) Egyes források szerint szeptember első hete a befutó.. na, hamarosan kiderül :)

Addig pedig szuszogok, botorkálok, csendes magányomban hisztizek éjszakánként, mert úgy fáj a szeméremcsontom, hogy emelni nem tudom a lábamat, fújtatok és esetenként   könnybe lábadt szemmel várom, hogy az abroncs lekerüljön a pocakomról... Amiben egyébként az a legcsodálatosabb, hogy minden nyűgjével /gondolok itt a szeméremcsont fájdalomra, mert az tényleg nagyon gáz/ az egészet élvezem az utolsó fájdalomszilánkig :)

Megjöttünk Miskolcra, haza... egyelőre még mindig négyen, illetve 3és felen. A nagyok most éppen exnél nyaralnak két hétig... Nagyon klassz volt az a pár nap, s nem mellesleg tanulságos is... Ati ugye bak/vízöntő, váltójegy, mert alig pár nap van a két zodiákus között. Ebből adódóan a baksága is érvényesül és a vízöntősége is. A bakság a makacsságban, a dolgokhoz való ragaszkodásban nyilvánul meg, a vízöntősége a introvertáltságban, tehát nem a közvetlenségéről híres, egy rákhoz képest nehezen nyílik meg idegeneknek, igényli a "magányt" bár ebben a korban elég khm.. morbid /?/ magányról beszélni, s talán félreérthető is, úgyhogy körülírva úgy mondanám, van, mikor elege lesz a társas játékból, s inkább szépen elvonul az autóival játszani. Visszatérve a tanulságra... az anyuéknál töltött utolsó 3-4 napja a frankó nyűglődés és nem alvás jegyében telt.. mellettünk aludt éjszakánként /volt elég hely/ s mikor Atesz vagy én igazítottunk a lurkó alvópozícióján, merthogy a keresztben fekvést preferálta a gyerek, rendszeresen felébredt, s mint akit ölnek úgy üvöltött, nem használt semmi, se csitítgatás,se simogatás, se innivaló / rendszeresen repült a sarokba/ semmi... szépen, idővel lecsendesedett és elaludt. Nem kell mondanom szerintem, hogy mennyire élveztük ezeket az éjszakákat, s mennyire tanácstalanok voltunk, hogy mi lehet a gond... meleg, fog, ésatöbbi ... az utolsó éjszakán már átvonultam Atival külön szobába, hogy Atesz tudjon legalább valamit aludni az x+y óra vezetés előtt.. nem mintha nem lett volna édesmindegy, hogy 5 centiről sír a gyerek az ember fülébe, vagy éppen 10centiről / éljen a könnyűszerkezet / . Az utazás napján Ati konkrétan azért "hisztizett" mert be akart szállni a kocsiba... s ahogy bepakoltunk mindent, s betettük az ülésébe, mint akit kicseréltek vidáman vigyorgott az elképedt családra... Ugyanis a másfél éves gyerekem úgy gondolta, bőven elég neki 7-8 nap a megszokott dolgai nélkül, vonuljunk szépen haza. S csak a teljesség kedvéért az itthoni alvása lényegesen halkabb, mint az elmúlt napok éjszakái.. ennyit számít a saját ágy, a takaró, az Egér.. Na, de csak hogy ne legyen minden sétagalopp, azért most is van ám nemtetszésnyilvánítás, konkrétan aludni nem derogál őkelmének, s ennek hangot is ad. Amilyen makacs a drágám, inkább elalszik ülve az ágyában, minthogy elfeküdjön, s megadja magát az estének és a fáradtságnak... / majd igyekszem lefényképezni Mr. Csakazértsemalszom Urat. Néha ülvealvás közben közli, hogy nem, majd bóbiskol tovább. Persze aztán kidől, a szó szoros értelmében, s alszik reggelig, egy egy felriadástól eltekintve nyugodtan.

Gondolom ennyiből is kiderül, hogy bekopogtunk a dackorszak csodálatos kapuján... csütörtökön ikeáztunk, s amíg én pénzt költöttem, addig Ati az apjával favonatozott. Élvezte a drágám nagyon... Igen ám, de mennünk kellett, s a vonat amivel játszott ott maradt. Persze kapott egyet, de csomagoltat s bár mondtuk neki, hogy otthon majd tud még játszani, azért nagyfokú butaságra, s naivitásra /hogy finoman fogalmazzak/ vallana azt gondolni, hogy egy másfél éves gyerkőc tisztában van azzal a fogalommal, hogy majd... némely felnőttnek is gondot okoz értelmezni... Tehát Atikám, ahogy egy normális másfél éves gyerektől elvárható, szívszaggatóan sírt, hogy ott kellett hagyni a vonatot, ráadásul beültették a babakocsiba, ráadásul fáradt is, ráadásul az ősök érezhetően feszültebbek lettek. /Atesz abszolut nincs hozzászokva az efféle érzelmi megnyilvánulásokhoz, nekem már volt benne részem Vicával bibibiiiiiiiii :D/ Tudni kell, hogy Atinál nem használ semmi csitítgatás, semmi "jólvankisfiam, minden rendben van" duruzsoló, megnyugtató szöveg, sem  hidegvízzel arcmosás, semmi, hagyni kell, had "tombolja" ki magát, s szépen lehiggad. Azt a nevelési baklövést pedig nem követem el, hogy minden színes csilli-villi játékot összehordok az ölébe, hogy csak csend legyen.../kettővel bepróbálkoztam, sikertelenül, s itt úgy gondoltam, hogy ennyi ebből elég/ ennek ugyanis beláthatatlan következményei szoktak lenni.... Na, nem mondom néztek bennünket rendesen... javarészt együttérző tekintetekkel találkoztam, s bevallom őszintén elég kényszeredetten vigyorogtam vissza rájuk :D Mert azért, hogy őszinte legyek, elég ciki egy üvöltő gyerekkel bárhol is emberek között lenni.. Ugyanis ki tudja, hogy mi jár a fejükben? 

- én zord szemét anya, aki dresszírozza a gyereket, szerencsétlen miért bőgne ennyire...

- rossz szülő vagyok, mert még arra sem vagyok képes, hogy megneveljem a kölköt, h csendben legyen, s értse meg, a nem az nem...

- elhanyagolom a gyereket...

- önző vagyok, s a gyereknek soha nem veszek semmit, s szerencsétlen ezért sír, hiába tetszik neki a kék zsiráf pölö...

vagy bármi....

persze más is járhat a fejükben, mint pl:

- hűűű, kész szerencse, hogy rábíztam Gizikét az anyámra, legalább nem visít, mint ennek a szerencsétlennek a gyereke...

- most már biztos, hogy nem hozom magammal Jenőkét, pedig mennyivel jobb lenne, mint anyósnak könyörögni, hogy vigyázzon rá...

- szegény szülők...de ezen mindenki keresztül megy...

- enyém gyerek ugyanezt csinálja, csak még földhöz is vágja magát...

Vagy valami hasonlók.... 

Lényeg ami lényeg, Ati megnyugodott /pénztártól való távozás után, s mintha mi sem történt volna... Ateszt azért leverte a víz, s közölte, h legközelebb inkább kint marad Atival a kocsiban, míg én kiélem magam... Én pedig vázoltam derűs jövőnket, Ati mire kinövi a dackorszakot Luca pont belenő, ráadásul Vica akkor lesz kamasz, szóval nem fogunk unatkozni. Viszont éljenek a kreatív szülők, probléma megoldva, a jövőre előirányoztuk 4 db füldugó beszerzését.... 

Most pedig képek az elmúlt napokról... Úton a Nagyihoz... 

Erre szúnyogok is vannak... csípnek is.... na, ezt hívják bibinek...

Békales...

Étvágy is akad..

stabil háttér...

csusssssssssssssz...

Csipet csapat :D

  hmmm..

rileksz...

Anyapocakpárna by Vicger & co.

Kicsit el vagyok maradva blogilag... kicsit sok mostanában az inger, vagy én vagyok nagyon érzékeny, nem tudom.  

- srácok kamaszodnak. Magyarán amit mondok egyik fülükön be, másikon ki. És ez a jobbik eset. A rosszabbik, ha meg sem hallják. Már Gergő is. Néha olyan érzésem van, hogy totál hülyének néznek. Ettől ideges leszek, ami a konfliktus kezelés abszolut nem könnyíti meg. Elfelejtik /???/ közölni, hogy dolgozatot fognak írni... elfelejtik megmondani, h hányas lett... elfelejtik odaadni az osztálypénzt, de közben váltig állítják, hogy odaadták... ha elkérem a tájékoztató füzetet, megkérdezik, h miért akarom megnézni. /???????/ Hát mert nekem ilyen aberrációim vannak azé.. A rendrakás, mint olyan nem létezik, illetve teljesen mást értenek ezen a fogalmon, mint én. Ez szintén elég nagy konfliktusok forrása..

- Gergőnek valami nem stimmel a matekkal. Nyáron matek korepre kellene járnia szerintem/tünk . Ráadásul ha kérdezek valamit, h hogyan kellene ezt kiszámolni pl,  nem válaszol, megmakacsolja magát, csak lesi az eget. Amin persze megint iszonyatos módon fel tudom húzni magam.

- ex kb 3-4 havonta egyszer telefonál, h mizu. Nekem ez is sok. Utána napokig rosszul vagyok. Gyűlölöm azt az alakot, hideg ráz , hányingerem van tőle. Igyekszem, nagyon igyekszem, hogy teljesen hatástalan legyen rám, de még nem megy, pedig 6 éve már, h elzavartam. Szóval telefonált azt hiszem talán tegnap előtt,aztán számon kérte rajtam, h mi az, h nem hívom fel, h megyünk az Anyuékhoz, mert akkor ha csak fél órára is, de láthatná a gyerekeket. Kérdem én, miért én hívjam fel? Ő akarja látni őket /elvileg, mert gyakorlatilag beül az autóba, s ahogy mi le tudunk vezetni 400 km-t úgy, ha nagyon akarja, akkor ő is. Szerintem./ S arról nem is beszélve, h aki 3-4 havonta telefonál, h mi van a srácokkal, azért az már sok mindent elmond. De h ő pénzből él, ugyen, nem úgy, mint én. Mert h én szerinte nem is dolgoztam. Tényleg. Sőt .. a yard is engem varrt be. S közölte, h okés, ha én ilyen vagyok, akkor csak 20 ezret ad a két gyerekre a 35-40 helyet. Mondtam, h rendben, én lennék a legboldogabb, ha egyáltalán nem adna, nincs rá szükségem, ha egyáltalán nem hallanék róla az életben többet, ha nem látnám soha többé. Erre mondja, h a pénzt a gyerekeknek adja. Mondom jó, akkor mondd meg Vicának, hogy ezentúl mennyit kap. Ez persze már szerinte zsarolás. Persze ezt is én kezdtem. Ami a "gyakori" telefonálásokat illeti szegényt sajnálnom kellene, mert milyen rossz így beszélni a gyerekekkel, és h én ezt nem tudhatom. Hát nagyon sajnálom, köszönheti magának.

A végén Atesz átvette a telefont, mert látta, h remegek az idegességtől. Megállapodtak abban, h ezentúl ők ketten tárgyalnak egymással.Szeretnék már eljutni oda, h közömbös, h nem érdekel, h nem foglalkozom vele... talán kineziológushoz kellene mennem...

Nagyon nagy dilemmám, h mi legyen a gyerekekkel... megmondjam e nekik, hogy mi történt annak idején? Vica többször kérdezte már, h miért váltunk el, ekkor mindig megkapott egy kis igazságszeletet s egy sablon dumát /nem szerettük egymást, veszekedtünk, stb/ Amikor ex nagy ritkán elviszi őket /évente kétszer/ akkor utána általában mindig van valami a kis fejében amit az apja tett bele, h én elveszem az összes pénzét stb... ilyenkor olyan nagyon szívesen elmesélném az egész történetet, h tudja mi az én szemszögemből is az igazság.. mert soha egy rossz szót nem mondtam az apjára, soha nem szidtam, nem bántottam... pedig... na mindegy. De ahhoz, h valóban felfogja a súlyát a történteknek, még kicsi talán... nem tudom. 

De hogy azért ne csak sírjon a szám, van jó dolog is

- Dokinál  jártunk a héten. Méhszáj rendben zárt, jól tart, Luca még mindig Luca, jól fejlődik, korának megfelelő méretekkel rendelkezik. Most éppen faros a drágám. Doki bá megdícsért a "diéta" miatt, úgyhogy teljesen megnyugodtam. Most 84 kilónál tartok, ami azt jelenti, h 8 kiló ugrott le, 2 eddig kicsi nadrág jön rám, s kb 5-5 centivel keskenyebb a csípőm. Luca pedig hízik, tehát minden rendben van, s a 8 kiló is több, mint 8. Ráadásul ez az időszak a gyors hízás ideje, heti 50-70 deka plusz ami felugorhat a kismamára. Vércukor terhelés elvileg a héten, gyakorlatilag fogalmam sincs, talán a jövő héttel bezárólag letudom. Védőnőhöz kellene eljutnom beutalóért. Időben vagyok, hisz most vagyok a 26. hétben. Remélem nem lesz gond a cukrommal... Előjött az éjszakai nemalvás időszaka.. hajnali 2 körül alszom el, most már napok óta.  

- Ati szövegel. Mondja h Anya, Apa , Mama- anyumra, Evi- Évire, Ge- Gergő,ká- kávé, bí- víz, csei- cseresznye, e- eper, am- alma, vau- kutya, szica - cica, kukuáá - kakas és közben a tyúk is, beee - birka. s ha fenékre huppan, akkor auuu. Bei - baj, fáj, kaka- pelus tartalom. Most ezek jutnak eszembe. Szóval teljesen normális, átlagos ütemben halad.  

 Valószínűleg többen ismeritek ezt a történetet... Bennem elég mély nyomokat hagyott...

Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.

Még igazán most sem fogtam fel, hogy ketten vagyok... tudom, és érzem is :), de olyan hihetetlen ez az egész :))) Persze jár az agyam, gondolkodom, mi hogyan legyen, át kell variálni a szobaleosztásokat is, mert Atié kisebb, mint a nagyoké, abban nem férnek el majd ketten. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy váratlanul ért bennünket Csöppke bejelentkezése, így volt már forgatókönyv erre az esetre, miszerint Vica kapja Ati szobáját, úgy is kamaszodik lassan, tehát előbb utóbb kérné is, s amiben most vannak, az a szoba hatalmas, egy polcrendszerrel van felezve, tehát külön szoba is, meg nem is. Szerintem ott jól meglennének a kicsik. Persze festés és szőnyegpadló csere, meg hasonlók... Na, majd kitalálom mi legyen. 

Atesz nagyon édes, üdvözült mosoly van az arcán, mikor rámnéz :) és már puszilgatja a hasamat, s tegnap bemutatkozott leglegkisebbünknek :) és Kismaminak hív :)))) Nagyon szeret engem az Isten, hogy ilyen nagyon csodás Társat adott nekem :) és mellé csodás családot :) Köszönöm :)

Ami a napi betevőt illeti, alig bírok valamit enni, egész nap hányingerem van, ami evés után még inkább felerősödik. Őszintén szólva ezt egy cseppet sem bánom, van miből építkezni. Azért félelmetes a természet, iszonyú jól ki van ez találva! Atival mikor várandós lettem 60 kilósan /kvázi csont-bőrként/ az első pillanattól kezdve hízni kezdtem, mindent ettem volna, leginkább hamburgert :D. Most, hogy finoman szólva is van mit rajtam fogni, most abszolut nincs étvágyam, csak pillanatokra, s utána máris jön egy illatszag, s már inkább menekülnék onnan, mint hogy bármit is egyek.Bezzeg az ásványvíz fogy keményen, lassan napi 4 liternél járok. A teát most hanyagolom, az nem a legjobb pocakosan. S tegnap már elkezdtem az elevitet és a vaskomplexet szedni. Atiról maradt :D

Két hét múlva, februárban bejelentkezünk drága doktorbácsinkhoz :) /Totál prózai okai vannak a februári lejelentkezésnek: spórolunk ebben a hónapban, ugye az a fránya vízszámla./ Már nagyon várom! :)))))

:DDDD Egész nap vigyorgok :DDDDDDDD